Az augusztus 20-ai hosszú hétvégét Agárdon töltöttem a barátnőm meghívására. Szombat délutánra terveztük a Tókört, ezúttal a barátja bringájával vágtam neki. Pákozd irányába indultunk. Nagyon felemelő érzés volt végre csomagok és táskák nélkül tekerni. Még tömeg sem volt a bicikliúton, így szépen, kényelmesen haladtunk a magunk kis nézelődős-beszélgetős tempójában. Pákozdon beugrottunk egy ismerőshöz, majd felfrissülni az Oázisba, aztán folytattuk utunkat Velence felé. Ebből az irányból csak egy nagyobb emelkedőt kellett leküzdenünk, Velencéig sima utunk volt. A Korzón volt némi dugó, így szusszantunk egyet a Begurulóban, aztán visszagurultunk Agárdra és még pont elcsíptük a konyhát a Fehér Fregattban. Aztán a kertben iszogattuk az egymásnak vásárolt meglepetés borokat (Jackfall - Pillangó 2009 és Pántlika Battonage Chardonnay 2015) és azon vitatkoztunk, hogy vajon Deák Bill vagy Vikidál Gyula énekli-e a Popstrandról átszűrődő "Zöld csillag" című számot. A helyes megfejtés a Mobilmánia lett, de végül találtunk egy olyan verziót, amit mind együtt adnak elő, így ez lett az új közös számunk (a hivatalos címe pedig a Zöld, a bíbor és a fekete).

Másnap a pázmándi Bálint Boráriumba mentünk. Itt a környék borászatainak borait kínálják és éttermet is üzemeltetnek. A velencei-tó környéke az Etyek-Budai borrégió része, magas mésztartalmú, löszös, vulkanikus talajú termőterületekkel, ami elsősorban fehérboroknak és rozéknak kedvez. Én a helyi pincészetekről alig hallottam még, így kíváncsian vártam, hogy mit tartogatnak.

A kóstolást Nagy Gábor pázmándi pincészetének boraival kezdtük. Ő egyébként a Velencei-tó Körzeti Hegyközség hegybírója és kb. 10 hektáron gazdálkodik. 2016-os Sauvignon blanc-ja nem győzött meg, hiányzott belőle a lendület, ellenben a 2016-os Zen Zenit kifejezetten ízlett, almás-citrusos jegyeivel, kellemes savszerkezetével. Ez után a pákozdi Lics pincészet 2015-ös Chardonnay-jàt kóstoltam. Barackos, birsalmás, kicsit lime-os volt, ízlett. Lics László és neje a '80-as évek végétől kezdtek el szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozni, jelenleg fiukkal gazdálkodnak az immár 22 hektáros területen, a Velencei-hegység déli lankáin. Végül a nadapi Szentesi pince 2015-ös Rajnai Rizlingjét választottam, parfümös, almás, kellemes bor volt. Szentesi József a '90-es évek végétől hobbiként kezdett el borászkodni a családi birtokon. Az évek alatt a birtoka 14 hektárra növekedett és egyre több féle organikus bor és palackos erjesztésű pezsgő került ki a pincészetétől. A Boráriumban kínált ételek jók voltak, sparhelten készülnek ötvözve az újhullámos és a hagyományos konyha elemeit. A kilátás is szép volt a Szőlőhegyről, negatívum volt viszont a rengeteg légy, ami egy idő után zavaróvá vált.

Ugyan a Boràriumban is kínáltak borokat az agárdi Csóbor pincétől, de azokat szándékosan nem kóstoltunk, mert oda szerettünk volna külön benézni. Így is tettünk, én végig is kóstoltam a teljes fehérbor palettát. A pincészet a 1989 óta működik, jelenleg 36 hektár területtel rendelkeznek. A borok mellett pezsgő is szerepel a kínálatukban.  Kellemes borokat készítenek, folyóbort is lehet vásárolni elvitelre, ár-érték aranyban jó és van egy szép lugasuk, ahová ki lehet ülni borozgatni. Ami érdekesség volt az a 2017-es Zengő, ami az ezerjó és a bouvier szőlők keresztezésével nemesített, kevésbé ismert magyar szőlőfajta, nem kóstoltam korábban. Virágos, sárgabarackos íze volt, üdítő, reduktív, könnyű bor. Végül elvitelre a fahordós érlelésű 2017-es Chardonnay-t választottam, aminek az illata és az íze leginkább az érett almára emlékeztetett.

Este megnéztük a kikötőből a naplementét és újra meghallgathattuk a kertből az új kedvenc szàmunkat, ezúttal egy, az Agarden színpadon fellepő banda előadásában. Az Agarden szabadtéri színpad egy tök jó kezdeményezés. A központban, a büfésor mellett van egy színpad, amit bárki használhat, csak vinni kell hozzá hangtechnikát. 

Hétfőn Székesfehérvárra mentünk, én még soha sem voltam ott, maximum átutazóban. A városnézést a Bory-várnál kezdtük. A várat Bory Jenő szobrász építette az I. Világháborútól 40 éven át egészen haláláig, saját ízlése és fantáziája szerint. A barátnőm szerint ez kishazánk egyik legérdekesebb épülete, és valóban, egy igazi kavalkád: vallásos szobroktól az indiai stílusú lépcsősorokon át a tornyok falába "rejtett" háborús emlékeken, kagylókon, érméken vagy épp lövedékeken keresztül minden megtalálható benne.

Minden apró részlete különleges vagy éppen meghökkentő, a szobrok között találkoztunk például háborús katonával, Jézus fejével, véres kezű alakokkal, elefánttal, gólyán lovagló kisbabával vagy éppen pisztolyt tartó angyalkával. Nekem nagyon bejött, igazi szürreális kaland volt. 

A kötelező Marxim-os lepényezés után sétáltunk egyet a történelmi belvárosban. Éppen akkor volt a Királyi napok keretein belül a Királyok menete és vettünk pár szép csetrest a kézműves vásárban. Napunkat a Belvárosi Borudvarban zártuk, ami a Művelődési ház kertjében került megrendezésre. De az legyen egy másik történet. Nem gondoltam volna, hogy ennyi minden belefér három napba, bár azt mondanom sem kell, hogy a "feszített" program mellett a Velencei-tóban "nem is maradt időm" fürdeni. Kivételesen nem bántam.

A villányi nyaralásunk után, egy álmos reggelen az egyik boros csoportban láttam meg a Hungarianwines.eu WebWineWriting borszakírói cikkverseny felhívását. Sem borszakértő, sem író nem vagyok, csak egy lelkes borvilágjáró, de úgy éreztem, hogy ez nekem szól. Három kategóriában lehetett indulni, az egyiknek ez volt a címe: "Csak a színe legyen vörös". Égi jelnek tekintettem, hogy most már tényleg fogjak bele az írásba, főleg mert már egy ideje kacérkodtam a gondolattal, Villányban pedig részletes dokumentációt készítettem a kóstolt borokról, még friss volt az élmény, csak formába kellett önteni. 3 nap volt a nevezési határidő lejártáig, így gyorsan létrehoztuk a blogot. A verseny feltétele volt, hogy a blognak aktívnak is kell lennie, legalább havi 4 bejegyzéssel, így gőzerővel vetettem bele magam az írásba. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az első irományom bejut a döntőbe és hogy Kalmár Boglárka (a Kóstolom szakírója) vagy az abszolút győztes Török Ferenc (a VinCe magazin szakírója) mellett fogok állni a színpadon. Talán ez is égi jel. 

A díjátadóra az első Hungarian Wines Gettogether kóstolóval egybekötött szakmai találkozón került sor, amit Etyeken, a Haraszthy pincészet Amfiteátrumában rendeztek meg. Ahogy odaértünk Németh Ági főszervező fogadott bennünket olyan kedvességgel, mintha ezer éve ismertük volna egymást. A rendezvénynek otthont adó helyszín nagyon hangulatos volt, páratlan kilátással a szőlőültetvényekre és a környező dombokra. A hangulat szinte családias volt, nagyon jól éreztük magunkat. A vörösboros kategória döntőseiként egy-egy exkluzív, 2003-as dupla magnum palack (3 literes) Teleki Villányi Merlot-t kaptunk, gyönyörű fadobozban. 

A különleges estét igazán különleges borok koronázták meg. A soproni Taschner pincészenél kezdtünk egy 2015-ös brut chardonnay pezsgővel. Kiváló kezdés, elvégre ünnepelni jöttünk. Meg is lepődtem, hogy Sopronban Chardonnay-ből pezsgőt készítenek, azon a borvidéken inkább a vörösborok dominálnak. A nagyszülők által alapított családi borászat tulajdonosától megtudtunk, hogy 20 hektáron gazdálkodnak, kékfrankos, zweigelt, cabernet franc, cabernet sauvignon, pinot noir, Irsai Olivér, korai piros veltelini és zenit fajtákat termesztenek. Itt még 2 tételt emelnék ki, a 2018-as Irsai Olivért és a 2016-os barrique chardonnay-t. Idén a száraz, meleg és napos nyár felgyorsította a szőlő érésének a folyamatát, így a borászok korábban elkezdtek szüretelni, Taschneréknék így június 30.-án szüretelték az irsait. Nagyon friss, almás, üde bor volt. A chardonnay a hordós jegyek mellett nekem a vegetális, zöldséges ízeket hozta, korábban még nem kóstoltam hasonlót. 

Ezt követően a móri Csetvei pincészet standjánál álltunk meg. Krisztina, a tulajdonos-borász úgy üdvözölt minket, mint régi ismerősöket és hatalmas lelkesedéssel mesélt amforás borairól. Az amforákat (szőlő erjesztésre szolgáló edényeket) Grúziában ősidők óta használják. Kriszta járt is kint, hogy minél többet megtudhasson erről az eljárásról és ellessen pár titkot. Utazásáról írt egy cikket, miután Légli Attila felhívta és felajánlotta segítségét az amfórás borok készítésében. Az eljárás lényege, hogy a bort színléként finom seprőn teszik az amforába, így nincs oxidáció és kevesebb ízanyag kerül az érlelés során a borba. A harmadik amforás Ezerjóját (2017) kóstoltuk, ami egy nagyon tiszta, kicsit fűszeres, könnyű bor volt. Ezerjóval nincs nagy tapasztalatom, így nyugtáztam, hogy finom. Összehasonlításképpen egy szintén 2017-es, hordós érlelésű Ezerjóval folytattuk. Ez nem túl hivalkodóan, de hozta a hordós jegyeket, nekem kerekebb és lágyabb volt az amforás verziónál. Végül következett a 2017-es NapHoldCsillag chardonnay-ezerjó-szürkebarát házasítás. Komplex, harmonikus, a fahordós érlelésnek köszönhetően nagyon izgalmas bor. Könnyű megkedvelni. 

A Somlói Tornai pincészetnél felcsillant a szemem, amikor megláttam a Pink Pinor Griggio-t. Rég óta szerepelt a listámon Somló és a rózsaszín szürkebarát kóstolása is, azt nem gondoltam, hogy ez a kettő egyszerre fog teljesülni. A szürkebarát szőlő héja vörös színanyagot tartalmaz, ettől a fürt pinkes-szürkés árnyalatú. A mustot mintegy 6 órán keresztül héjon áztatva nyerik ki a színt, majd tartályban erjesztik. Friss, gyümölcsös, epres, citrusos. Érdekes tétel. Ezt követte egy 2017-es Sauvignon Blanc, ami illatában hozta a bodzás jegyeket, ízében viszont inkább a savasság és az ásványosság dominált a virágosság felett. Végezetül egy reduktív Juhfarkat kóstoltunk, ennek a bornak a történetét viszont nem tudtam meg, mert elkezdődött a díjkiosztó, így sűrűn elnézést kértem Tornai Tamástól mert jelenésem volt a színpadon. 

Ránk sötétedett, én pedig a borokról kézzel szeretek jegyzetelni, így hát úgy döntöttem, ennyi elég a "borszakértésből" és az este további részében a kiállítókkal beszélgettünk és iszogattunk. Az est fénypontja az volt, mikor a Teleki pincészet standjánál találkoztam egy olvasómmal. Egy nagyon kedves lány volt, a barátja kísérte el. Gratulált a cikkhez és kérdezgetett, hogy mióta írok és alig akarta elhinni, hogy alig másfél hónapja. Még egy képet is csinált rólam a díjammal, amit majd feltesz a saját blogjára. Talán erre mondják, hogy 15 perc hírnév mindenkinek jár. 

Balatonmáriafürdő első hallásra nem tűnik a legcsalogatóbb balatoni célpontnak, mi mégis ott nyaralunk, amióta az eszemet tudom. Családi hagyomány, hogy immáron 10. éve ott ünnepeljük drága kishúgom születésnapját, leszámítva a tavalyit, amikor is az én cuki kis tündérkeresztlányomat várta. Az első pár évben még megpróbáltam meglepetésszerűen beállítani, mondván, hogy "pont bejött egy határidős munka" vagy "lebetegedtem és nem tudok ott lenni", de hamar rá kellett jönnöm, hogy lehetetlen átverni. Így idén anyukámmal menetrendszerűen érkeztünk le pénteken Máriahullámtelepre. Tesómék nagyon örültek nekünk és szombat reggel kapva kaptunk a nagyi lelkesedésén és rábízva a kislányt elmentünk futni egyet. A reggeli futás nem az erősségem, meleg volt, nem volt semmi árnyék, az UB útvonalán mégis felemelő érzés volt együtt futni. Most, hogy így belegondolok, ez volt az első közös futásunk.

Már régóta szerepelt a listámon a kéthelyi Kristinus borbirtok, ami mindössze 12 km-re van Máriától, így a sportos reggel lendületét kihasználva a sógorommal elgurultunk körülnézni. Őszintén szólva voltak fenntartásaim, a birtok nagyon modern, az étlap eléggé újra gondolt, ami alapján az ember zsigerből arra gondolhat, hogy biztos kissé sznob hely. Kellemesen csalódtam. A birtok 100 hektár területtel rendelkezik, melynek 65%-án fehér, 35%-án vörös szőlő termesztéssel foglalkoznak, Nádas Szilárd borász vezényletével.

A Birtok kóstoló sort kértük, ami 4 tételből, welcome drinkből és tintahalas, barbaque-s és natúr tápiókachipsből áll. Már a tápiókachips piros pont volt, a Csengetett Mylord? óta a kedvencem a tápióka puding és más formában még nem is találkoztam tápiókával. Mókás volt a 0.75-ös kiszerelésű balatonszentgyörgyi "gasztro szóda" is. A borsort ízlés szerint lehetett összeválogatni, így a Krisecco és a 2016-os Gyöngy Rozé gyöngyözőborokkal indítottunk. A Krisecco 2014-es és 2016-os évjáratokból való chardonnay-sárgamuskotály-szürkebarát házasítás. Érdekessége, hogy nem muscat ottonel, hanem muscat lunel szőlőfajtából készült, ezért savasabb, mint a "klasszikus" sárgamuskotály. A Gyöngy Rozé is kellemes volt, cseresznyés illatú, mégis elég száraz, nekem bejött. Ezt követte a 2017-es Birtok Fehér, ami egy chardonnay alapú, zöldvertelini-szürkebarát-sauvignon blanc cuvée. Üdítő, friss, zöldalmás bor. A 2016-os Sauvignon Blanc a legérdekesebb sauvignon blanc volt, amit eddig kóstoltam és nem csak azért mert kék színű rajnais palackban volt. 25%-a 9 hónapig hordóban érlelődött, ez visszaköszön a vaníliás és mézes illatában, almás ízében. A sauvignon blanc tipikus bodzás jegyeiből én semmit nem éreztem, de ennek a bornak pont ez a különlegessége. Hoztam is haza egy palackkal.

Még maradtunk a fehér vonalon és egy 2015-ös Olaszrizlinggel és a 2015-ös Parapli Chardonnay-val folytattuk. Az Olaszrizling kiváló volt, mellesleg ez volt 2017-ben az Országház bora. A Parapli egy félszáraz, kissé trópusi gyümölcsös jellegű chardonnay, amiről egy vakkóstolón simán elhinném, hogy az Újvilágból származik. Elérkezett a rozék ideje, ami nálam kritikus kérdés. A 2017-es merlot-kékfrankos-cabernet sauvignon rozé cuvée nem győzött meg, ellenben a 2017-es Piripó rozé felkeltette az érdeklődésemet. A Piripó (ami a gyurgyalag másik neve) a dűlő neve, ahol a bor alapját képező Zweigelt szőlőt szüretelik. Piros bogyós gyümölcsös, kissé szénsavas, üdítő rozé. Még nem vonok le általános következtetéseket, de idén nyáron a Zweigelt rozék jönnek be leginkább. A vörösök közül a 2015-ös Pinot Noir-t és a 2013-as Cabernet Sauvignon-t hagytuk a végére. A Pinot Noir kellemes, meggyes, füstös ízű volt, 50%-a másod-, 50%-a harmadtöltésű hordóban volt érlelve. A Cabernet Sauvignon 3 évet volt magyar tölgyfahordóban, közepesen testes, borsos, cseresznyés illatú és ízű bor, szép  zárása volt a sornak. A szakértő és kedves kiszolgálás, a kellemes környezet és az izgalmas borok miatt mindenképpen vissza fogok még ide térni.

Napunkat a fenyvesi strandon folytattuk, aztán kitaláltuk, hogy menjünk át a Fonyódi Sörfesztiválra. Bár úgy tartja a mondás, hogy "borra sör, meggyötör", én már olyan verzióban is hallottam, hogy "kész gyönyör". Nem vagyok nagy sörös, bár tavaly nyáron, sokakkal egyetemben engem is elkapott az "ipa-láz", így ha sörözök, leginkább ipákat szoktam inni. A balatoni sörfőzdék közül is csak a Hedont ismerem, így nagy érdeklődéssel vettem szemügyre Fonyódon a kínálatot. Először a tapolcai Stari főzde standjánál álltunk meg, nagyon sokféle gyümölcsös sörük volt, amiket én nem szeretek, így végül az American Hop Start-t ittam, amit kicsit keserűnek találtam.

Ezután a balatonszentgyörgyi Sörműveknél ittam egy Bojler Ipát. Ez kifejezetten ízlett, a címkék pedig viccesek. Megtudtuk, hogy a sörfőzde a kilencvenes évek után 2017-ben nyitott újra, minden sörhöz pedig egy karakter tartozik saját sztorival. Ötletes.

A vasárnapot pihenéssel és ünnepléssel töltöttük, na meg persze fürödtünk a Balcsiban. Nagyon örülök, mert a kis keresztlányom is imádja a vizet, így ő a családban a második generációs sellő. Ha Márián vagyunk, kihagyhatatlan program a fagyizás. Ez most sem volt másképp, vasárnap este, indulás előtt útba ejtettük a Florida fagyizót. Sajnos egyre felkapottabb a hely és így elég hosszú a sor, de szerintem itt van a Balaton legfinomabb fagyija. Az én kedvencem a Vulkánok ajándéka, ami 2016-ban elnyerte a "Balaton Fagyija" címet. Minden évben szépen szerepelnek a fagyi versenyeken és nagy a kínálat a mindenmentes fagyikból is.

Hétvégénket a Kikötőben, a naplementében gyönyörködve zártuk. Mi is lehetne szebb befejezés?

A Balaton a szívem csücske. Sokkal több, mint egy szép tó strandokkal, lángossal és hekkel, számomra mindig tartogat valami meglepetést. Az idei nyaram pedig eddig bővelkedik meglepetésekben. Nem vagyok nagy bringás, de immár a második alkalommal indulok neki drága kishúgom rózsaszín biciklijével körbetekerni a Balatont. Első etapnak a Siófok-Aszófő távot gondoltam, aztán felhívott a kedvenc egyetemi csoporttársam, hogy Siófokon vannak és fussunk össze, így az útvonal Siófok strand - Siófok Lógó üveg bár - Szántód rév - Tihany - Aszófőre módosult. 

Aszófőn egy vadregényes RBNB-s szálláson aludtam, kicsit távolabb a várostól, a Vörösmál dűlőben. A környezet és a kilátás nagyon szép volt, és már rég láttam ennyi csillagot az égen. Másnap Badacsonynak vettem az irányt. Két megállót iktattam be, az örvényei Huszár csárdát, ahol jót lehet reggelizni és finom a rizling fröccs és a zánkai Fészket, aminek hangulatos a kerthelyisége, lampionokkal és szép kilátással. Szerencsém volt, mert a Tourinformon keresztül sikerült lefoglalnom Badacsony utolsó szabad szobáját "Csincsi néninél" Tördemicen, aki nem hirdet a neten ellenben forró húslevessel és rántott hússal várt, mintha valami rég nem látott rokon lennék.

Épp ott töltötték a hétvégét az egyik kedves kolléganőmék, így együtt mentünk felfedezni a Szent György-hegyet. A Szent György-hegy a Badacsonyi borrégió része, Badacsonytól 8 km-re. A vulkanikus talaj és a magas napsütéses órák száma miatt szőlőtermesztésre kiválóan alkalmas. Bringával megközelíteni felér egy jó spinning edzéssel, bevallom, hogy egy idő után már csak toltuk, viszont megérte a fáradozás, mert a kilátás káprázatos, a borok pedig páratlanok.

A Szászi birtokon kezdtük a kóstolást, egy 5 tételes kóstoló sorral. Az első tétel egy 2017-es Olaszrizling volt. Ez a pincészet "alap" bora, nagyon el van találva, mandulás illat, körtés íz, kerek savak, én nagyon szeretem és ár-érték arányban is kiváló. Ezt követte egy 2017-es Kéknyelű, ebben már nagyobb hangsúlyt kap az ásványosság, de mellette gyümölcsös és friss. A 2017-es Rózsakővel folytattuk, nekem illatra és ízre almás, egy kis ásványossággal megbolondítva. A következő tétel a 2011-es Liliomfi volt, ami szintén egy olaszrizling, klasszikus eljárással készült, ízében és illatában hozza a hordós jegyeket, a mézességet és az aszalt gyümölcsök aromáit. A 2015-ös Kabócás olaszrizlinget hagytuk a végére. Ez a bor magáért beszél, gazdag íz, hosszú lecsengés, barackos, ásványos, hordós jegyekkel. Csak a kiemelkedő évjáratokban készítik, a szigligeti Kabócás dűlőben lévő kb. 30 éves tőkékről származó szőlőből.

Tulajdonképpen az egész napot el tudtuk volta tölteni itt, de azért egy idő után tovább "gördültünk" a Nyári pincéhez.

A panoráma innen is csodás, nem tudtunk betelni vele. Itt 4 tételt kóstoltunk. Van egy listám, amit a WSET tanfolyamon írtam össze, amolyan "ajánlott irodalom" borokból. Nyári Ödön Cserszegije is rajta volt, így ezzel kezdtük. Üde, szőlőlére emlékeztető illatú, friss bor, íze virágos és gyümölcsös (2017). Ezt követte a 2016-os Fagykár. Nevét - meglepő módon - a 2016-os fagykárról kapta, mikor is a májusi fagy és a nyári jégeső nagy pusztítást végzett a szőlőtőkékbe. A viszontagságokat túlélő szőlőszemekből készült ez a virágos, gyümölcsös, ásványos, remek kis cuvée. A következő tétel egy 2015-ös Rajnai Rizling volt, parfümös illatú, ciprusos-ásványos ízű bor, nem véletlen, hogy mostanában úgy megkedveltem ezt a fajtát. Végezetül egy 2015-ös Kéknyelűt kóstoltunk, savas, ásványos, barackos, enyhe fémes utóízzel. A pogácsát frissen sütik, kár kihagyni!

Utolsó állomásunk a Papa Áron lakásétterme és "butikborászata", a Pap wines volt. Ez a hely megér egy misét: eklektikus, egzotikus, hippis vega étterem, Áronék házának teraszán. Csak pár asztal van és be kell jelentkezni, amit mi nem tettünk meg, de szerencsére így is leülhettünk borozni a padon.

Mintha egy másik világba csöppentünk volna, a fogadtatás nagyon barátságos, ahogy az árak is, a borok finomak és végül sikerült az ételekből is kóstolnunk. No, de előbb a borok. Organikus, kis tételben készülő borokról van szó a kézműves "butikborászatból". Áronék eredetileg nem terveztek borkészítéssel foglalkozni, de otthonuk adottságai miatt nem tudták nem kipróbálni. Még szerencse, hogy így alakult! Egy Olaszrizlinget, egy Zwiegelt rozét és egy Pinot Noir-t kóstoltunk. Mindegyik finom volt, a rozét emelném ki. Végre egy rozé, aminek semmi köze a manapság olyan divatos tutti-fruttis, szörpös rozékhoz, amiket én személy szerint nem szeretek, mert tizenkettő egy tucat. Ez a rozé friss volt, inkább fekete bogyós gyümölcs ízű, mintsem epres-málnás és hozta a vulkanikus talaj ásványosságát. Nagy szívfájdalmam, hogy teljesen tele volt a bringám táskája, így nem tudtam belőle hozni! Vissza az ételekhez. Áronék saját kertjében termesztett zöldségekből készülő indiai, közel-keleti és mediterrán vegetáriánus és vegán fogásokat lehet itt kipróbálni. Libanoni krumplit ettünk csilis uborkasalátával, igazi ízorgia!

Levezetésképpen beültünk a Pláne borteraszra, ami kötelező program, ha Badacsonyban jár az ember. Én egy 2016-os Rajnai rizlinget ittam Bakó Ambrustól, a hosszú és tartalmas nap után viszont itt már nem koncentráltam annyira a borelemzésre, mindössze annyit tudok ehhez a borhoz hozzáfűzni a jegyzeteimből, hogy jónak találtam az illat és az íz egyensúlyát. Éppen zajlott a Badacsonyi Bor7, így tettünk egy kört a forgatagban és végül a Válibor standján ittam egy Budai zöldet a nap zárásaként.

Másnap fontolóra vettem, hogy eltekerjek-e Balatonmáriafürdőre vagy inkább fedezzem fel Badacsonyörst. A második forgatókönyvet választottam, így elindultam a Folly Arborétum felé. Azt hittem, hogy belehalok, mire feltoltam Pandúrt a hegyre, de nem bántam meg.

Az Arborétumban nem csak a természet szépségeiben gyönyörködhetünk, de remek borokat is kóstolhatunk. Van kombinált belépő kóstolóval és rágcsálni valóval, így a "sunday brunch"-ot egy Budai zölddel kezdtem. Friss, üde bor, almás, savas, ásványos ízzel.

Poharammal a kezemben sétáltam egyet a fák között, aztán folytattam a kóstolást egy reduktív Kéknyelűvel, ami ásványos és egyben gyümölcsös volt. Harmadiknak a Cédrust választottam, ami egy hordóban érlelt olaszrizling szürkebarát házasítás, ízébe és illatába mintha az erdő lenne bezárva. A kiszolgálás nagyon kedves volt és a lányok nem sajnálták a bort sem, így vidáman indultam tovább a Csendes dűlőbe.

A Csendes dűlőről nem is nagyon hallottam még, csak egy kedves kolléganőm elmondásából. Ahogy odaértem, leesett az állam, a hely magával ragadó, mediterrán, kicsit tengerparti stílusú, lélegzetelállító kilátással. A szőlőbirtok "zászlóshajója" a 2013-as Kéknyelű, így azt kóstoltam meg. Remek választás volt, ez volt a legjobb kéknyelű, amit a napokban kóstoltam. A szőlőbirtokról érdekesség, hogy nem pincészet. Csak a szőlőtermesztésre koncentrálnak és a borokat Schieszl Konrád és Laposa Zsófi pincéjében készítik. Jó hír, hogy a Hárslevelűjük és a Kéknyelűjük múlt hét óta beszerezhető a Bortársaságnál! Ez a hely is olyan, ahonnan nagyon nehéz tovább állni, egész nap tudtam volna gyönyörködni a Balatonban és kortyolgatni a borokat. Nálam átvette a vezetést a balatoni borteraszok toplistáján.

Nagy nehezen búcsút vettem a Csendes dűlőtől és visszatekertem Badacsonyba. Volt még egy kis időm a hajóm indulásáig, így beültem egy fröccsre az Istvándy borműhelyhez. Innen is szép a kilátás és jó az olaszrizling.

A hajón egy régi barátunk pincészetének borait kínálják, ennek örömére ittam is egy Fáncsi Hegyi Irsait, aztán Fonyódról Máriahullámtelep felé vettem az irányt. Rémes, tavaly télen valamilyen érthetetlen okból átnevezték a méltán leghosszabb nevű balatoni települést Balatonmáriafürdő-alsóról Máriahullámtelepre. Még mindig nem tértem napirendre ez fölött. Út közben megálltam a Bélatelepen lévő Sellő büfénél, mert szerintem innen a legszebb a kilátás a Balatonra és itt van a legfinomabb lángos.

Másnap átmentem Balatonfenyvesre a strandra. Azért szeretem ezt a szabadstrandot, mert hosszú partszakasza van, nincs tömeg és egészen a víz mellé is le lehet táborozni. Olvastam egy étteremről, a Konyhámról, így azt teszteltem ebédidőben. A büfésoron van, de ha közelebbről megnézzük igazi rejtett gasztro kincs, napi levessel, házi burgerekkel, salátákkal és frissensültekkel. Az árak sincsenek elszállva, a séf pedig Szikra Gabi, az egyik tv-s főzőműsor nyertese. Gabi nagyon kedves, ő szolgálja fel az ételeket és mindenkihez van pár jó szava. Tökkrémlevest ettem tejfölhabbal, kecskesajt-, és zöld morzsával és kovászmorzsába panírozott friss tehénsajtot a Hegedűs farmról, gyömbéres házi barackpürével és csónakburgonyával. Plusz pont, hogy Kristinus borokat szolgálnak fel. Egy élmény volt! 

Másnap csatlakozott hozzám egy barátom, akiről azt gondoltam, hogy ő lesz az utolsó ember a földön, akit biciklizni látok, de kellemesen csalódtam. Balatonlellére mentünk, a Buzássy pincészet volt a cél. Miattuk kaptam rá a Rajnai Rizlingre, áprilisban egy dél-balatoni borkóstolón voltunk a Gellért hotelben, ott lett a favoritom. Ide is be kellett volna jelentkezni, de szerencsénkre soron kívül is részt vehettünk egy privát kóstolón. A pincészet 15 hektár területtel rendelkezik Balatonlellén, chardonnay, királylányka, sauvignon blanc, zöldvertelini, tramini, cserszegi fűszeres, merlot és cabernet franc szőlőfajtákkal foglalkoznak. A sort egy 2016-os Rajnai rizling - olaszrizling házasítással kezdtük, amit egy 2017-es Merlot rozé követett. Ez volt a második kiemelkedő rozé a nyaralásom alatt, semmi tutti-frutti, csak a gyümölcsösség, frissesség és kellemes savasság. Egy 2015-ös Tramini következett, majd egy igazán érdekes tétel, egy 2015-ös habzó Cserszegi fűszeres. Ezt nagyon gyümölcsösnek, üdének és könnyednek találtuk, szinte itatta magát, ellenben 15%-os alkoholtartalmával jobb óvatosnak lenni. Bejártuk a pincét és megkóstoltuk a kedvenc Rajnaimat, egy 2015-ös és 2016-os évjáratok házasításából készült cserszegi fűszerest és egy merlot-t. Megérte ide ellátogatni!

Buzássyéknál a kiváló vendéglátás és finom borok mellett kaptuk egy bennfentes tippet is a következő állomásunkhoz, ami a Cavpona Caesar volt. Nem ismertem ezt a helyet, ez is egy eldugott kincs. Iván bácsi, a tulajdonos és borász a mindössze fél hektáros ősi birtokon gazdálkodik, tradicionális eljárással készíti késői szüretelésű borait.

Zöldvertelínit, Rajnai Rizlinget, Rizlingszilvánit és a Caesar cuvée-t kóstoltuk miközben hallgattuk Iván bácsi történeteit a lugasban. A késői szüretnek és a fahordós érlelésnek köszönhetően mindegyik bor testes, füstös, olajos, de van bennük sav, leginkább a tokaji borrégió boraira hajaznak. A Caesar egy félédes cuvée, szinte már aszús jellege volt. A birtok római stílusú, innen ered a Caesar név is. Érdemes benézni!

Összességében körülbelül a Balatonkör felét teljesíthettem, azt is cikkcakkban, hol az északi, hol a déli parton tekeregve. A hegymenetekért mindenesetre adok magamnak pár piros pontot és jövőre megpróbálok két hét szabit kivenni, bár szerintem az is kevés lenne, annyi mindent szeretnék még felfedezni a tó körül. Nekem a Balaton a Riviéra.

Miért jó a nyár egyik leghidegebb hétvégéjén nyaralni? Mert a hűvös idő kedvez a vörösbor fogyasztási kedvemnek, ami nem hátrány, ha az úti cél éppen Villány. Mindig is szerettem a bort, komolyabban tavaly nyáron kezdtem el foglalkozni vele. Áprilisban részt vettem egy WSET alapfokú képzésen és azóta törekszem arra, hogy folyamatosan bővítsem az ismereteimet, vagyis, hogy minél több bort kóstoljak. A hétvége mérlege 11 pincészet, 44 féle bor és egy pezsgő, rengeteg spontán program, tervezni sem lehetett volna jobban.  

Villány hazánk első teljes értékű eredetvédelemmel rendelkező borvidéke és a jól ismert Villányi Franc mellett idén áprilistól új márkával, a RedY-vel rukkoltak elő a pincészetek. Ez a bor elsősorban a fiatalokat célozza, könnyed, gyümölcsös, bulis, izgalmas. A RedY egy portugieser alapú házasítás és több pincészet készíti, közös címkével. Először a kisharsányi Vylyan borteraszon kóstoltam és kellemes meglepetés volt, hogy a maga mély rubin, lilás színével, gyümölcsös, szinte szörpös illatával, ízében a cseresznye, a meggy és a hordós jegyek (füst, vanília) is megjelennek, ellenben teste laza, leginkább a francia „Beaujolais nouveau”-ra emlékeztetett. Itt még egy 2013-as Syrah-t kóstoltunk, ebédeltünk egy jót és a szemerkélő eső ellenére csodáltuk a kilátást a környező dombokra és szőlőültetvényekre.  

Villányba érve, a Pincesoron első állomásunk a Szende pince volt, ahol a hét tételes kóstoló sort választottuk. A Szende család hét generáció óta foglalkozik bortermeléssel, 1985 óta Szende Gábor és felesége Gabriella vezeti a pincészetet. A sort egy 2017-es Kékfrankos, Pinot Noir, Zweigelt rozé cuvée-vel kezdtük, amit egy reduktív 2017-es Portugieser követett, majd a 2015-ös Karina cuvée-vel folytattuk. A bor Szendéék iker lányának nevét viseli, kékfrankos alapú, Cabernet Sauvignon, Pinot Noir házasítás. Ízében megjelennek a hordós jegyek és a meggy, mégis könnyű vörösbor, én valami nagyon érdekes mandulás kesernyésséget éreztem benne, izgalmas tétel volt. Ezt követte a 2016-os dűlőszelektált Gábor prémium portugieser, majd a 2015-ös Kis Szende. Ez a bor 100% grenache szőlőből készült. Nem ismertük ezt a fajtát, így végeztünk némi kutatást: a szőlő Spanyolországból származik, mégis francia néven terjedt el. Nagy hozamú, viszonylag korán érő, nem túl élénk színű, igénytelen szőlőfajta. Franciaországban a Chateauneuf-du-Pape összetételének legmeghatározóbbja, a ’90es évektől készítenek belőle tisztán is borokat. Ízében nekem visszaköszöntek a tölgyfahordós érlelés jegyei és a „lekváros” gyümölcsösség. A sorban egy 2014-es Cabernet Sauvignon következett, végül zárásként egy 2014-es Cabernet Franc a Kopár dűlőről. Szép befejezése volt a borsornak, 2 évig érlelődött új tölgyfahordóban, füstös aromájú, fűszeres, cseresznyés ízű, finom bor volt.

Második állomásunk az Ősi pince volt. Az Ősi család három generáció óta foglalkozik bortermeléssel, jelenleg Ősi Gábor vezetésével, 9 hektáros területen. Először egy RedY-t kóstoltunk. Ebben a verzióban is visszaköszönt a gyümölcsösség és a frissesség, kellemes, könnyed bor. Itt már elég kísérletező kedvünkben voltunk ahhoz, hogy egy „privát vakkóstolót” kérjünk. 4 tételből álló borsorunkat konyharuhába csavarba töltötték a poharainkban és még csak túl furcsán sem néztek ránk kérésünk hallatán. Próbáltuk kitalálni, hogy miket kóstolunk, több-kevesebb sikerrel. A sort egy 2015-ös Cabernet Sauvignon-nal indítottuk, amit egy 2012-es Cuvée kövezett, ebből kiéreztem a Merlot és a Cabernet Franc-t és nagyon büszke voltam magamra, mert valóban egy bordeaux-i házasítás volt (Cabernet Sauvignon is volt benne, gondolhattam volna). Majd jött egy 2017-es Portugieser, klasszikus gyümölcsösségével nekem itt ez ízlett a legjobban. Az utolsó tétel egy prémium 2013-as Cabernet Franc volt. Vendéglátásból csillagos ötös. 

Harmadik megállónk következett, a számomra ismeretlen Heumann pince. Megtudtuk, hogy a pincészet egy svájci-német házaspáré, akik 1995 óta gazdálkodnak Villányban és céljuk, hogy csúcsminőségű borokat készítsenek megfizethető áron. Tepertőkrémes kenyeret, zsíros kenyeret és sajttálat vacsoráztunk, a borok közül pedig megkóstoltuk a 2013-as Syrah-t és a 2012-es Terra Tartaro-t. A villányi syrah teljesen más karakterű, mint a szekszárdi, a színe sokkal sötétebb, az íze pedig erőteljesebb, fűszeresebb. A Terra Tartaro egy bordeaux-i házasítás (Cabernet Sauvignon 50%, Merlot 30%, Cabernet Franc 20%), nekem leginkább a Cabernet Franc fajtajellegeit hozta. Az estét a Kecskés pincében zártuk egy 2015-ös Merlot-val és egy 2011-es Cabernet Sauvignon-nal. 

Szombaton nekivágtunk, hogy felfedezzük a környéket. Palkonyának vettük az irányt, ahol sétáltunk XVIII. századi pincesoron. Meglepő módon csak a Takács pincét találtuk nyitva, ahol is Takács úr kedvesen beinvitált minket és hordóból kóstolhattuk „kékoportóit” (2015, 2017). Misi bácsi borai rendszeresen díjakat nyernek a Pécsi borversenyen, nem alaptalanul, a '17-es „oportó” nekünk is nagyon ízlett.

Villánykövesden is megálltunk, hogy megnézzük a háromszintes pincefalut, sajnos a pincék ott sem voltak nyitva, viszont lőttünk pár gyönyörű képet. 

Nagyharsányban, a Kopár-hegy (hivatalos nevén Szársomlyó-hegy) lábánál megnéztük a bányakatlanban található szürreális szoborparkot, ahonnan lélegzetelállító látvány tárult elénk a környékre. Mostanában rajongok a szép felhőkért, szerencsém volt, mert egész hétvégén gyönyörködhettem bennük.

Egy jót szerettünk volna ebédelni, ezért megnéztük a neten az étterem ajánlókat, és a Halasi Panzió éttermére esett a választásunk. A Diófás téren lévő hatalmas, látványos épület mellett már elsétáltunk jó párszor. Az utcafronton ültünk le és csodálkoztunk is, hogy miért nincs itt ebédidőben egy lélek sem. Felszolgáló sem jött ki, így felálltunk és tovább sétáltunk… (szerencsénkre) ekkor a kapualjon keresztül megláttuk a belső udvart, gyönyörű panorámával a szőlőkre. Így már értettük, miért nincs senki az utcára néző oldalon. Az udvar a hagyományos és a modern stílus ötvözésével nagyon hangulatos, a kilátás csodaszép, és látványkonyhát is üzemeltetnek. Az ételek és a borok is kifejezetten jók voltak, egy Merlot évjárat kóstolót is beiktattunk. A 2013-as nekem szilvalekváros aromákat hozott mind ízben, mind illatban, a 2011-es fűszeresebb, borsosabb volt, a 2009-es illatában éreztem némi ibolyát, de ez nem köszönt vissza az ízében. Ezen kívül egy 2017-es friss, üde Kékfrankos rozét és egy 2009-es Cabernet Sauvignon-t próbáltunk ki, a túránk alatt nekem ez a Cabernet Sauvignon ízlett a legjobban füstös, borsos, szilvás, vajas jegyeivel.

Ebéd után a Jekl borászat kínálatából egy Kadarkát és az Unicornis-t kóstoltuk. Jekl Béla első generációs borászként 1996-ban alapította meg a pincészetet, amelyet jelenleg lányával, Flórával vezetnek. Flóra 2004-ben készítette el első borát, az Il  Primo-t, ami azóta márkanévvé nőtte ki magát. A pincesoron szintén Il Primo név alatt, modern stílusú borbárt üzemeltetnek. A Kadarka itt is karakteres, fűszeres jellegű volt. Az Unikornis a gyümölcsös, kicsit lekváros, de fanyar ízeivel - és nem csak a neve miatt - belopta magát a szívembe.

A Polgár Pince Panzióban szálltunk meg, ahol elsőrangú vendéglátásban volt részünk. Üdvözlő italnak Olaszrizlinget kóstoltunk és szombaton részt vettünk a pincesétán is. Kár lett volna kihagyni, a Panzió alatt ugyanis egy hatalmas pincerendszer húzódik meg, és a séta során Polgár Zoltán tulajdonos-borász rendkívül szórakoztató történeteket mesélt a boraikról és a családi pincészet múltjáról. Elsőnek egy Chardonnay-t kóstoltunk, ami nekem kifejezetten ízlett, gyümölcsös, friss, ciprusos, tökéletes chardonnay. Polgár úr még a dédapjával kezdte a borászkodást, az ő emlékére, a kedvenc szőlőfajtáiból (Hárslevelű, Bakator, Balafánt, Decsi szagos) készítette a Nemes fehér nevű bort, ami fűszeres ízével és hordós jegyeivel igazán különleges tétel volt. Ez után megnéztük a „borkápolnát”, aminek kazettás plafonját gyönyörű fa festmények díszítik. Itt hordóból kóstolhattunk 2015-ös Merlot-t, 2017-es Syrah-t - ami már most nagyon finom volt -, és a „miheztartás végett” egy 2017-es Cabernet Sauvignon-t, ami persze még nagyon kiforratlan volt, de éppen azért kóstoltuk meg, hogy ilyen ízt is érezzünk. A pinceséta után a lugasban ittunk egy pohárral Polgár Kati kedvenc pezsgőjéből és persze kipróbáltuk a Polgár RedY-t, gyümölcsös, friss és könnyed volt ez a verzió is.

Utunkat a stílusosan szőlők között vezető Szőlő utcán, a több évszázados múltra visszatekintő Tiffán’s Pincészet felé folytattuk. RedY-t és egy 2015-ös Cuvée Carissimae-t kóstoltunk. A RedY pont azt hozta, amit vártam tőle, a Cuvée Carissimae pedig még ugyan fiatal, de már így is finom volt. A Kopárról származó dűlőszelektált házasítás (80% Cabernet Sauvignon, 20% Cabernet Franc) volt sok-sok évvel ezelőtt életem egyik első, igazán minőségi vörösbora. A kilátás a teraszról magáért beszél, a naplemente pedig csak hab volt a tortán.

A bámulatos naplemente után ismét nyakunkba vettük a Pincesort, a Lelovits pincénél álltunk meg a „szokásos” tepertőkrémes kenyér, zsíros kenyér, sajttál vacsoránkat elkölteni. Egy 2017-es rozé cuvée-t és egy Cabernet Franc-t kóstoltunk hozzá. Mindkettő jó volt, de nem kiemelkedő. Végül úgy döntöttünk, még egyszer meglátogatjuk a Heumann pincét, a 2013-as Lagona-ra és a 2012-es Borosso-ra esett a választásunk. A Lagona nekem ízlett, a maga meggyes fűszerességével, a Borosso is finom volt, selymes, szilvás, mazsolás. A Heumann borok álltak szerintem a legközelebb a bordeaux-i stílushoz, valószínűleg ezért is lettünk visszajáró vendégek. Az estét Polgárék lugasában zártuk, ahol Kati nénivel sztorizgattunk hajnalig és megkóstoltuk a Birtok Cuvée-t, ami egy fűszeres syrah-cabernet franc házasítás, és a 2016-os Kadarkát, ami intenzív színű volt, sokrétű ízvilággal: cseresznye, paprika, szilva.

A vasárnapot kirándulással töltöttük, felmentünk Villányban a Templom-hegyi kilátóba, majd a Siklósi várat néztük meg, ahonnan tovább csodálhattam a gyönyörű kilátást és a felhőket. Ebédelni a Vasúti Étterembe mentünk, ahol életemben először kipróbáltam a rántott békacombot. Tényleg olyan az íze, mint a csirkének, enyhe kis halas beütéssel.

Utolsó állomásunk a máriagyűdi Czukor borsó „vintage lakás cukrászda” volt, ahol a lugas alatt, a nagymamám legszebb porcelán csészéire kísértetiesen hasonlító csészikékben ittunk egy-egy kiváló kávét, mákos-málnás macaronnal. Az egész hely nagyon cuki, a kiszolgálás kedves, a sütemények finomak, igazi rejtett kincs.

Miután hazaértünk, meg kellett győződnünk arról, hogy a szekszárdi kadarka tényleg világosabb a villányinál, így bontottunk egy üveg 2016-os Heimann Kadarkát. Tényleg világosabb volt. A hétvégét egy 2011-es Chateau Deyrem Valentin Margaux-val zártuk, csak hogy a bordeaux-i borokhoz is meglegyen az összehasonlítási alapunk. Tökéletes befejezés.