Miért jó a nyár egyik leghidegebb hétvégéjén nyaralni? Mert a hűvös idő kedvez a vörösbor fogyasztási kedvemnek, ami nem hátrány, ha az úti cél éppen Villány. Mindig is szerettem a bort, komolyabban tavaly nyáron kezdtem el foglalkozni vele. Áprilisban részt vettem egy WSET alapfokú képzésen és azóta törekszem arra, hogy folyamatosan bővítsem az ismereteimet, vagyis, hogy minél több bort kóstoljak. A hétvége mérlege 11 pincészet, 44 féle bor és egy pezsgő, rengeteg spontán program, tervezni sem lehetett volna jobban.
Villány hazánk első teljes értékű eredetvédelemmel rendelkező borvidéke és a jól ismert Villányi Franc mellett idén áprilistól új márkával, a RedY-vel rukkoltak elő a pincészetek. Ez a bor elsősorban a fiatalokat célozza, könnyed, gyümölcsös, bulis, izgalmas. A RedY egy portugieser alapú házasítás és több pincészet készíti, közös címkével. Először a kisharsányi Vylyan borteraszon kóstoltam és kellemes meglepetés volt, hogy a maga mély rubin, lilás színével, gyümölcsös, szinte szörpös illatával, ízében a cseresznye, a meggy és a hordós jegyek (füst, vanília) is megjelennek, ellenben teste laza, leginkább a francia „Beaujolais nouveau”-ra emlékeztetett. Itt még egy 2013-as Syrah-t kóstoltunk, ebédeltünk egy jót és a szemerkélő eső ellenére csodáltuk a kilátást a környező dombokra és szőlőültetvényekre.
Villányba érve, a Pincesoron első állomásunk a Szende pince volt, ahol a hét tételes kóstoló sort választottuk. A Szende család hét generáció óta foglalkozik bortermeléssel, 1985 óta Szende Gábor és felesége Gabriella vezeti a pincészetet. A sort egy 2017-es Kékfrankos, Pinot Noir, Zweigelt rozé cuvée-vel kezdtük, amit egy reduktív 2017-es Portugieser követett, majd a 2015-ös Karina cuvée-vel folytattuk. A bor Szendéék iker lányának nevét viseli, kékfrankos alapú, Cabernet Sauvignon, Pinot Noir házasítás. Ízében megjelennek a hordós jegyek és a meggy, mégis könnyű vörösbor, én valami nagyon érdekes mandulás kesernyésséget éreztem benne, izgalmas tétel volt. Ezt követte a 2016-os dűlőszelektált Gábor prémium portugieser, majd a 2015-ös Kis Szende. Ez a bor 100% grenache szőlőből készült. Nem ismertük ezt a fajtát, így végeztünk némi kutatást: a szőlő Spanyolországból származik, mégis francia néven terjedt el. Nagy hozamú, viszonylag korán érő, nem túl élénk színű, igénytelen szőlőfajta. Franciaországban a Chateauneuf-du-Pape összetételének legmeghatározóbbja, a ’90es évektől készítenek belőle tisztán is borokat. Ízében nekem visszaköszöntek a tölgyfahordós érlelés jegyei és a „lekváros” gyümölcsösség. A sorban egy 2014-es Cabernet Sauvignon következett, végül zárásként egy 2014-es Cabernet Franc a Kopár dűlőről. Szép befejezése volt a borsornak, 2 évig érlelődött új tölgyfahordóban, füstös aromájú, fűszeres, cseresznyés ízű, finom bor volt.
Második állomásunk az Ősi pince volt. Az Ősi család három generáció óta foglalkozik bortermeléssel, jelenleg Ősi Gábor vezetésével, 9 hektáros területen. Először egy RedY-t kóstoltunk. Ebben a verzióban is visszaköszönt a gyümölcsösség és a frissesség, kellemes, könnyed bor. Itt már elég kísérletező kedvünkben voltunk ahhoz, hogy egy „privát vakkóstolót” kérjünk. 4 tételből álló borsorunkat konyharuhába csavarba töltötték a poharainkban és még csak túl furcsán sem néztek ránk kérésünk hallatán. Próbáltuk kitalálni, hogy miket kóstolunk, több-kevesebb sikerrel. A sort egy 2015-ös Cabernet Sauvignon-nal indítottuk, amit egy 2012-es Cuvée kövezett, ebből kiéreztem a Merlot és a Cabernet Franc-t és nagyon büszke voltam magamra, mert valóban egy bordeaux-i házasítás volt (Cabernet Sauvignon is volt benne, gondolhattam volna). Majd jött egy 2017-es Portugieser, klasszikus gyümölcsösségével nekem itt ez ízlett a legjobban. Az utolsó tétel egy prémium 2013-as Cabernet Franc volt. Vendéglátásból csillagos ötös.
Harmadik megállónk következett, a számomra ismeretlen Heumann pince. Megtudtuk, hogy a pincészet egy svájci-német házaspáré, akik 1995 óta gazdálkodnak Villányban és céljuk, hogy csúcsminőségű borokat készítsenek megfizethető áron. Tepertőkrémes kenyeret, zsíros kenyeret és sajttálat vacsoráztunk, a borok közül pedig megkóstoltuk a 2013-as Syrah-t és a 2012-es Terra Tartaro-t. A villányi syrah teljesen más karakterű, mint a szekszárdi, a színe sokkal sötétebb, az íze pedig erőteljesebb, fűszeresebb. A Terra Tartaro egy bordeaux-i házasítás (Cabernet Sauvignon 50%, Merlot 30%, Cabernet Franc 20%), nekem leginkább a Cabernet Franc fajtajellegeit hozta. Az estét a Kecskés pincében zártuk egy 2015-ös Merlot-val és egy 2011-es Cabernet Sauvignon-nal.
Szombaton nekivágtunk, hogy felfedezzük a környéket. Palkonyának vettük az irányt, ahol sétáltunk XVIII. századi pincesoron. Meglepő módon csak a Takács pincét találtuk nyitva, ahol is Takács úr kedvesen beinvitált minket és hordóból kóstolhattuk „kékoportóit” (2015, 2017). Misi bácsi borai rendszeresen díjakat nyernek a Pécsi borversenyen, nem alaptalanul, a '17-es „oportó” nekünk is nagyon ízlett.
Villánykövesden is megálltunk, hogy megnézzük a háromszintes pincefalut, sajnos a pincék ott sem voltak nyitva, viszont lőttünk pár gyönyörű képet.
Nagyharsányban, a Kopár-hegy (hivatalos nevén Szársomlyó-hegy) lábánál megnéztük a bányakatlanban található szürreális szoborparkot, ahonnan lélegzetelállító látvány tárult elénk a környékre. Mostanában rajongok a szép felhőkért, szerencsém volt, mert egész hétvégén gyönyörködhettem bennük.
Egy jót szerettünk volna ebédelni, ezért megnéztük a neten az étterem ajánlókat, és a Halasi Panzió éttermére esett a választásunk. A Diófás téren lévő hatalmas, látványos épület mellett már elsétáltunk jó párszor. Az utcafronton ültünk le és csodálkoztunk is, hogy miért nincs itt ebédidőben egy lélek sem. Felszolgáló sem jött ki, így felálltunk és tovább sétáltunk… (szerencsénkre) ekkor a kapualjon keresztül megláttuk a belső udvart, gyönyörű panorámával a szőlőkre. Így már értettük, miért nincs senki az utcára néző oldalon. Az udvar a hagyományos és a modern stílus ötvözésével nagyon hangulatos, a kilátás csodaszép, és látványkonyhát is üzemeltetnek. Az ételek és a borok is kifejezetten jók voltak, egy Merlot évjárat kóstolót is beiktattunk. A 2013-as nekem szilvalekváros aromákat hozott mind ízben, mind illatban, a 2011-es fűszeresebb, borsosabb volt, a 2009-es illatában éreztem némi ibolyát, de ez nem köszönt vissza az ízében. Ezen kívül egy 2017-es friss, üde Kékfrankos rozét és egy 2009-es Cabernet Sauvignon-t próbáltunk ki, a túránk alatt nekem ez a Cabernet Sauvignon ízlett a legjobban füstös, borsos, szilvás, vajas jegyeivel.
Ebéd után a Jekl borászat kínálatából egy Kadarkát és az Unicornis-t kóstoltuk. Jekl Béla első generációs borászként 1996-ban alapította meg a pincészetet, amelyet jelenleg lányával, Flórával vezetnek. Flóra 2004-ben készítette el első borát, az Il Primo-t, ami azóta márkanévvé nőtte ki magát. A pincesoron szintén Il Primo név alatt, modern stílusú borbárt üzemeltetnek. A Kadarka itt is karakteres, fűszeres jellegű volt. Az Unikornis a gyümölcsös, kicsit lekváros, de fanyar ízeivel - és nem csak a neve miatt - belopta magát a szívembe.
A Polgár Pince Panzióban szálltunk meg, ahol elsőrangú vendéglátásban volt részünk. Üdvözlő italnak Olaszrizlinget kóstoltunk és szombaton részt vettünk a pincesétán is. Kár lett volna kihagyni, a Panzió alatt ugyanis egy hatalmas pincerendszer húzódik meg, és a séta során Polgár Zoltán tulajdonos-borász rendkívül szórakoztató történeteket mesélt a boraikról és a családi pincészet múltjáról. Elsőnek egy Chardonnay-t kóstoltunk, ami nekem kifejezetten ízlett, gyümölcsös, friss, ciprusos, tökéletes chardonnay. Polgár úr még a dédapjával kezdte a borászkodást, az ő emlékére, a kedvenc szőlőfajtáiból (Hárslevelű, Bakator, Balafánt, Decsi szagos) készítette a Nemes fehér nevű bort, ami fűszeres ízével és hordós jegyeivel igazán különleges tétel volt. Ez után megnéztük a „borkápolnát”, aminek kazettás plafonját gyönyörű fa festmények díszítik. Itt hordóból kóstolhattunk 2015-ös Merlot-t, 2017-es Syrah-t - ami már most nagyon finom volt -, és a „miheztartás végett” egy 2017-es Cabernet Sauvignon-t, ami persze még nagyon kiforratlan volt, de éppen azért kóstoltuk meg, hogy ilyen ízt is érezzünk. A pinceséta után a lugasban ittunk egy pohárral Polgár Kati kedvenc pezsgőjéből és persze kipróbáltuk a Polgár RedY-t, gyümölcsös, friss és könnyed volt ez a verzió is.
Utunkat a stílusosan szőlők között vezető Szőlő utcán, a több évszázados múltra visszatekintő Tiffán’s Pincészet felé folytattuk. RedY-t és egy 2015-ös Cuvée Carissimae-t kóstoltunk. A RedY pont azt hozta, amit vártam tőle, a Cuvée Carissimae pedig még ugyan fiatal, de már így is finom volt. A Kopárról származó dűlőszelektált házasítás (80% Cabernet Sauvignon, 20% Cabernet Franc) volt sok-sok évvel ezelőtt életem egyik első, igazán minőségi vörösbora. A kilátás a teraszról magáért beszél, a naplemente pedig csak hab volt a tortán.
A bámulatos naplemente után ismét nyakunkba vettük a Pincesort, a Lelovits pincénél álltunk meg a „szokásos” tepertőkrémes kenyér, zsíros kenyér, sajttál vacsoránkat elkölteni. Egy 2017-es rozé cuvée-t és egy Cabernet Franc-t kóstoltunk hozzá. Mindkettő jó volt, de nem kiemelkedő. Végül úgy döntöttünk, még egyszer meglátogatjuk a Heumann pincét, a 2013-as Lagona-ra és a 2012-es Borosso-ra esett a választásunk. A Lagona nekem ízlett, a maga meggyes fűszerességével, a Borosso is finom volt, selymes, szilvás, mazsolás. A Heumann borok álltak szerintem a legközelebb a bordeaux-i stílushoz, valószínűleg ezért is lettünk visszajáró vendégek. Az estét Polgárék lugasában zártuk, ahol Kati nénivel sztorizgattunk hajnalig és megkóstoltuk a Birtok Cuvée-t, ami egy fűszeres syrah-cabernet franc házasítás, és a 2016-os Kadarkát, ami intenzív színű volt, sokrétű ízvilággal: cseresznye, paprika, szilva.
A vasárnapot kirándulással töltöttük, felmentünk Villányban a Templom-hegyi kilátóba, majd a Siklósi várat néztük meg, ahonnan tovább csodálhattam a gyönyörű kilátást és a felhőket. Ebédelni a Vasúti Étterembe mentünk, ahol életemben először kipróbáltam a rántott békacombot. Tényleg olyan az íze, mint a csirkének, enyhe kis halas beütéssel.
Utolsó állomásunk a máriagyűdi Czukor borsó „vintage lakás cukrászda” volt, ahol a lugas alatt, a nagymamám legszebb porcelán csészéire kísértetiesen hasonlító csészikékben ittunk egy-egy kiváló kávét, mákos-málnás macaronnal. Az egész hely nagyon cuki, a kiszolgálás kedves, a sütemények finomak, igazi rejtett kincs.
Miután hazaértünk, meg kellett győződnünk arról, hogy a szekszárdi kadarka tényleg világosabb a villányinál, így bontottunk egy üveg 2016-os Heimann Kadarkát. Tényleg világosabb volt. A hétvégét egy 2011-es Chateau Deyrem Valentin Margaux-val zártuk, csak hogy a bordeaux-i borokhoz is meglegyen az összehasonlítási alapunk. Tökéletes befejezés.
