Régóta szemezek már a Borbázis Borkereskedés Talponálló kóstolóival melyek koncepciója, hogy bejelentkezés nélkül, kb. fél óra alatt lehet megkóstolni az éppen aktuális pincészet tételeit, miközben a szakértő eladók minden infót megosztanak a pincészetről és a borokról és készséggel válaszolnak a kérdésekre. Remek ötlet, praktikus, ha nincs időnk egy egész estés borkóstolóra de mégis valami újdonságra szomjazunk. 

A héten a dörgicsei Pántlika pincészettől lehet 4 tételt megkóstolni. Azon túl, hogy ez a pincészet a barátnőm egyik kedvence, a nyáron ittam tőlük egy remek Battonage Chardonnay-t, így bár idő szűkében voltam, mégis a kíváncsiságom győzött és hétfőn munka után beugrottam a kereskedésbe, hogy jobban megismerjem a Pántlika borokat. 

A Pántlika pincészet Dörgicsén, a Balaton-felvidéken található, vulkanikus talajú 40 hektáros területen gazdálkodnak Ferencz Zoltán borász vezényletével. 13 féle szőlőfajtával foglalkoznak, a modern technológiát ötvözik a hagyományos eljárásokkal.

A kóstoló első tétele a 2015-ös 7 Hold Olaszrizling volt. A bor különlegessége, hogy battonage technikával készült, amelyet leginkább a chardonnay-k esetében szoktak alkalmazni, de az olaszrizlingnek is abszolút jól áll. Az eljárás lényege, hogy a bort finom seprőn tartották (sur lie) esetünkben hét hónapig és a seprőt időnként felkeverték, hogy a bor még összetettebb ízt kapjon. Az olaszrizlingre jellemző mandulásság mellett mézes, vajas ízjegyeket hozott, nagyon érdekes volt. Ezt követte a szintén 2015-ös Bársony Cabernet Franc, ami két évet töltött 500 literes magyar tölgyfahordóban. Könnyed, alacsony alkoholfokú, enyhén füstös, gyümölcsös ízű bor. A 2015-ös Összhang cuvée-vel folytattuk, ami egy Cabernet Sauvignon-Cabernet Franc házasítás. A kétféle bor külön külön két évet töltött hordóban, majd a házasítás után még egy évet érlelődött palackban. Íze már karakteresebb, tannisosabb, mégis gyümölcsös, cseresznyés, borsos. Végezetül a 2016-os Botrytis Ságamuskotállyal zártuk a sort. Az 1.2 hektáros termőterületről mindössze 1900 palack készült ebből az aszú jellegű, édes borból. Nagy általánosságban 1 hektárról hozzávetőlegesen akár 10.000 palack bor is készülhet. Kb. 50 g maradék cukor van benne (ez nagyjából egy 3 Puttonyos Tokaji Aszú cukortartalmának felel meg), íze mazsolás, mézes, magas sava miatt mégsem éreztem túl édesnek. Ízlettek a kóstolt borok, főleg az Olaszrizling. Megérte betérni, jövök máskor is! 

Évek óta az egyik kedvenc őszi programom a Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület által szervezett Nyitott Pincék teljesítménytúra. A túrán rövid (16.7 km) és hosszú (28.2 km) távokon lehet indulni Felsőörsről. Mi idén (is) a rövid távot választottuk, ahol 13 ellenőrző pont - köztük több pincészet - érintésével élvezhettük az őszi Balaton csodáit és a finom borokat. Reggel fél 9 körül indultunk el a Hamuház Fogadótól, felvettük az itinereket, feltankoltunk zsíros kenyérrel és nekivágtunk az útnak. Az első állomás a Levendula pince volt, ami a lovasi Kishegyen található. 3.5 hektárjukon olaszrizlinggel, chardonnay-vel, juhfarkkal, szürkebaráttal és cabernet sauvignon-nal foglalkoznak. Ahogy a nevük is utal rá, a pince teteje és környéke is levendulával van beültetve, amiből illóolajokat készítenek. Két bort kóstoltam itt: a 2016-os Juhfark savhangsúlyos, almás ízvilágával annyira nem győzött meg; a 2017-es Olaszrizling kellemes volt, a kilátás pedig csodaszép. 

Extra megállóként rendszerint beiktatjuk az alsóörsi Kocsmát. Ez az egyik kedvenc kocsmám, hatalmas gyűjtemény található itt régiségekből, a plafonon még egy retro síléc is lóg. Kiváló a pálinka és a kávé! 

Új állomás volt az úton az Uzinger borászat. Az itineren mint János pince szerepelt, kis nyomozás utána  kiderült, hogy a tulajdonos Uzinger János, aki 2009 -ben alakított ki az alsóörsi családi birtokon egy étterem-borozót. 7 hektáron gazdálkodnak Balatonszőlősőn, Lovason és Tihanyban. Fajtákat tekintve olaszrizling, szürkebarát, sauvignon blanc, Irsai Olivér, kékfrankos és cabernet sauvignon vannak a kínálatukban. Olaszrizlinget és Szürkebarátot kóstoltunk: az olaszrizling felejthető volt, a szürkebarát ízlett, szőlős-barackos ízű, jó kis bor. 

Kis séta után az alsóörsi Présház borozó következett. A régi présházból kialakított borozóban tájjellegű fehér és vörösborokat kóstolhatunk. Nekem ez az olaszrizling termelői kategóriában a kedvencem, a kiszolgálás pedig parádés, üvegpohárban szolgálják fel a bort. A kilátás innen is mesés, nehéz is volt tovább állnunk. 

Utunk a Balaton partra vezetett, ahol szusszantunk egyet a strandon Gyuri lángos büféjénél. Itt erősen ajánlott enni egy jó lángost és leöblíteni egy jó fröccsel. Annyira szép időt fogtunk ki, hogy ki is feküdtünk a Balcsi partra napozni egyet.

Miután megpihentünk, folytattuk a túrát az alsóörsi Carpaccio étteremhez, gyors pecsételés, majd innen a parttól távolodva Lovas felé vettük az irányt. Itt tudtuk, hogy egy csapáson átvágva kicsit le lehet rövidíteni a távot, amivel időt nyerünk a borozgatáshoz, szóval átvágtunk egy réten és némi bozóton és így érkeztünk meg a következő pecsétért a Lovas Csárdához. A 150 éves, hagyományőrző stílusú pince és présház hűen őrzi az 1900-as évek hangulatát.

Lovas ugye nem a Balaton parton fekszik, mégis van kikötője: a Lovas Kikötő nevű "kocsma" az egyike volt azoknak a helyeknek, amiket nagyon vártam a túra során. Ötletes és szeretni való, egyszerre vintage reggeliző, borozó, közösségi tér. Oda vagyok az ilyen helyekért, tényleg nagyon tetszett, bár a kiszolgálás kicsit szétszórt volt (gondolom nem voltak felkészülve a rekord számú résztvevőre), száraz olaszrizling helyett félédeset kaptam, amit szerencsére kompenzált a remek jeges kávé.

Paloznakon a Papa borozója felé haladtunk tovább. Papa vagyis Straszner József és felesége 15 éve működtetik a kis borozót és kínálják itt saját olaszrizlingjüket és a környékbeli őstermelők borait. Ezt követte a Homola pincészet csodálatos borterasza, ahová mindig betérek, ha ezen a környéken járok. A logójukat egyszerűen imádom. ;)

A pincészet két brand-et futtat: a 100% borcsalád a reduktív eljárással készült, könnyed, fiatalos vonalat képviseli; míg a Homola sorozat a komolyabb, hordós érlelésű borokra koncentrál. A Homola Black Olaszrizlinget, a dűlőválogatott Sáfránykert Olaszrizling selection-t és a Paloznak Olaszrizling selection-t kóstoltuk. A Black illatában mézes, virágos, kicsit hordós, én éreztem benne egy leheletnyi trópusi gyümölcsösséget (mangót) is. A Paloznak Olaszrizling parfümös, szilvás-lekváros jellegű volt illatban, ízben szárazabb, mint az előző. A Sáfránykert pedig letisztult, kerek, mandulás, hosszú lecsengésű. Nekem a Paloznak selection ízlett a legjobban. 

Egy hosszabb séta következett a csopaki Jásdi borterasz felé. A pince a XVIII. századtól Ranolder János veszprémi püspök családi borgazdaságának központjaként működött és hozzájárult a csopaki borok hírnevének megalapozásához. Így már értem, honnan ered a Ranolder sorozatuk neve. Egyébként a Jásdi pincészetet 1998-ban alapították, fő profil természetesen az olaszrizling, de megtalálható a kínálatukban a szürkebarát, a chardonnay, a cserszegi fűszeres és a cabernet franc is. A 2015-ös Ranolder fehéret kóstoltam, ami egy furmint-olaszrizling házasítás, komplex, keserű mandulás, ásványos hosszú lecsengésű bor, ízlett. 

Innen tovább álltunk a Szent Donát Birtokhoz tartozó Márga bisztróba. A Márga egy üledékes kőzet, ami meghatározza a birtok egyik termőterületének talaját. Érdekesség, hogy a bitrokon talajtípusonként készítenek borokat #talajsztori címkével: 100% olaszrizlinget a vörös homokkő talajjal rendelkező dűlőkön termett szőlőből, sauvignon blanc-olaszrizling-furmint cuvée-t a márgás-löszös talajon termett szőlőkből és merlot-zweigelt-kékfrankos rozé cuvée-t a bazaltos talajon termő vörös szőlők gyümölcséből. A Magma rozé brut pezsgőt és a Csopaki Kódex Dűlőválogatások közül a 2016-os Slikker-, és a 2015-ös Kishegy-dűlőszelekciót kóstoltuk. A Slikker dűlő talaja vörösagyagos, a bor fele tartályban, fele használt hordóban spontán erjedt. A mandulás fanyarság mellett nekem elsősorban az ásványosság volt a meghatározó karakter a borban. Ezzel szemben a Kishegy Olaszrizling barackos, citrusos, mézes, kellemes hordós jegyekkel. 

Új állomás volt a Szitahegyen lévő Petrányi borterasz, aminek nagyon örültem, mert egy ideje már szemeztem velük, viszont biciklivel megközelíthetetlennek tűnt, amikor legutóbb erre jártam. A 2001-ben, családi vállalkozásként indult pincénél 3.5 hektár területen gazdálkodnak, olaszrizlinget, traminit, furmintot, sárgamuskotályt és syrah-t is termesztenek. Sajnos zártkörű rendezvény miatt itt csak rozé fröccsöt szolgáltak fel és nem kóstolhattunk... 

A cél a csopaki Söptei Pince volt. A pécselyi medencében elhelyezkedő pincészet száz éves múltra tekint vissza, mai borozó-pincevendéglő formájában 1997 óta üzemel. Az olaszrizling, chardonnay, pinot blanc, szürkebarát és kékfrankos mellett sárgamuskotállyal is foglalkoznak. A lugasból nagyon szép kilátás nyílik a Balatonra, a hagyományos csárda-jellegű ételek mellett olyan különlegességeket is kóstolhatunk, mint például a szarvas burger. 

A túra végére azért kellemesen elfáradtunk, volt kihívás a távban és a sok jó bor kóstolgatásában is bőven. Szerencsénk volt az időjárással, ki tudtuk használni a szép őszi napsütést és a friss levegőt a szabadban, a balatoni panoráma pedig szívderítő volt, mint mindig. Nem kérdés, hogy jövőre is jövünk!

Nem vagyok nagy moziba járó, viszont ősszel, ahogy beköszönt a hűvösebb idő rá lehet venni egy-egy ilyen programra is. Felcsillant a szemem, amikor a barátnőim bedobták a Bormozi ötletét, ráadásul egy dán film volt műsoron, amit egyébként is meg szerettem volna nézni. A Bormozi Az Ihatóbb Magyarországért szervezet kezdeményezése, kötetlen, baráti hangulatú, havi rendszerességgel megrendezésre kerülő filmvetítéssel egybekötött borkóstoló a VinoPiano borbár egyik kistermében. Tetszett az ötlet, kíváncsian vártuk a csütörtök estét.

A társaságunkból én érkeztem meg elsőként, így váltottam pár szót a szervező Nyulasi Gábriellel és a jelen lévő "régi motorosokkal" az este forgatókönyvéről. A koncepció az volt, hogy a filmet két részletben nézzük meg, előtte két bort kóstolunk, közben tartunk egy rövid szünetet és megkóstolunk újabb három bort, majd a végén, a film után még hármat. A legvégén pedig tombola is lesz, meglepetésekkel. A bárban ízlés szerint (és kedvezményes áron) válogathattunk össze tapas tálat sajtokból, zöldségkrémből, olajbogyóból, zöldségekből és felvágottakból. Miután minden résztvevő megérkezett Gábriel üdvözölte a régieket és az újakat és belecsaptunk a lecsóba. A borokat illetően a tematika alapján különböző borvidékekről érkező tételeket kóstoltunk, izgalmas borsor várt ránk.

Az első tétel a 2016-os Mousse sárgamuskotály gyöngyözőbor volt Tokajból, a Pajzos-Megyer pincészettől. Annak ellenére, hogy a bor már két éves, a szénsavasságán ez egyáltalán nem érződött, a szénsavgyöngyök csak úgy cikáztak a poharainkba, ízében kellemes, virágos, nyárias volt. Ezt követte egy 2018-as Irsai Olivér a soproni Taschner pinészettől. Nekem ehhez már volt szerencsém a Hungarian Wines Gettogether etyeki rendezvényén, azért teszem hozzá, továbbra is elég kuriózum szeptember végén idei bort inni, a minden eddiginél korábbi szüret miatt. Zöldalmás-citrusos, friss, szinte ropogós bor. 

Kicsit a filmről. A Születésnap egy 1998-as dán filmdráma, az első a dogma filmek közül. A dogma filmek szigorú szabály szerint készültek, csak kézi kamerával lehetett őket rögzíteni és tilos volt például speciális világítást is alkalmazni, ezzel is tiltakozva a drága és mesterkélt hollywoodi filmgyártás ellen. A film számos díjat kapott, többek között a Cannes-i Filmfesztiválon is kitüntették. Témáját tekintve a Születésnap nem egy vidám alkotás, egy négy gyermekes dán család fejének 60. születésnapjáról szól, akinek nemrégiben öngyilkosságot követett el az egyik lánya. Próbálok nem nagyon spoilerezni, hátha van, aki még nem látta és szívesen megnézné, de a lényeg, hogy az ünnepség közben számos sötét családi titokra derül fény... 

A film felénél a mátrai, egész pontosan gyöngyöstarjáni Benedek Pince 2017-es Epreskert dűlőszelekált Sauvignon Blanc-jával folytattuk. Savhangsúlyos, citrusos, bodzás bor, leheletnyi ásványossággal. Ezt követte a cserépfalvi Roszkos pincészet 2017-es Traminija. A bükki borvidékről származó bor igazán érdekes tétel volt. Ez a kicsi borvidék sem kap elég figyelmet, pedig rejtett kincseket találhat az oda látogató/onnan kóstolgató borkedvelő. Éppen ezért is alakult meg nemrégiben a Szövetség a Bükki Borvidékért civil szervezet, melynek célja, hogy összefogja a térség szakembereit és hogy eredet- és minőségvédelmi rendszert tartson fent. Ez a bor az Egri Érsek Bora, mézes, sárga virágos illatával és üde, gyümölcsösségével nekünk is ízlett. 

Ezt követte Kamocsay Ákos 2015-ös Ihlet cuvée-je, ami egy hárslevelű, chardonnay és chenin blanc házasítás. A chenin blanc egy a Loire völgyében (Anjou régióban) őshonos, viszonylag nehezen kezelhető, ezért nem túl népszerű francia szőlőfajta. Maga a cuvée elegáns, mézes, virágos illatával és baracklekváros ízével arra enged következtetni, hogy bizonyára volt hordóban, közben pedig nem. Ennek ellenére egy jó ivású, kellemes bor.

A film után még egy siller és két vörösbor várt ránk. A Tolnai borvidékkel folytattuk bortúránkat, a paksi Fabro pince 2017-es Sillerjével. Sillert nagyon ritkán iszom, így nincs is nagy összehasonlítási alapom, viszont mostanában a zweigelt rozék bejöttek, így kíváncsian vártam ezt a zweigelt-kékfrankos siller cuvée-t. Illatában málnás, ízében meggyes, egy icipici kesernyésséggel, izgalmas tétel. Az első vörösbor a felvidéki Geönczeöl pincészet 2015-ös Laurentum-a volt. A Szent Lőrinc szőlőből készülő bor igazán különleges, szilvás, fahéjas illatú, ízében inkább meggyes, közepes testű vörösbor. Nekem ez volt a kedvencem az este folyamán. Az utolsó tételünk a dél-balatoni Podmaniczky pincészet 2016-os Feketerigó syrah-merlot házasítása volt. Borsos, meggyes, kellemes, enyén hordós ízjegyekkel.

A kóstoló végeztével mindenki felírhatta a "mozijegyre", hogy melyik volt a kedvenc bora, majd a jegyeket bedobtuk egy kalapba (szatyorba) és következett a tombola sorsolás. Mint "Bormozi újonc", én húzthattam ki az első szerencsés nyertest, aki az egyik barátnőm volt. Utána ő kihúzta a másik barátnőnk férjét, aki a barátnőnket húzta, ő pedig a sógorát, aki végül kihúzott egy lányt, aki nem a mi társaságunkhoz tartozott. Mindennemű bunda gyanúja csakis a képzelet szüleménye. Összességében kellemesen szórakoztam, jók voltak a borok, jó volt a film, a társaság és a hangulat. Biztos jövünk máskor is! 

Beköszöntött az ősz, szinte minden hétre jut minimum egy borfesztivál. A kiállítók mellett szerintem érdemes kicsit tüzetesebben megnézni a kísérő programokat is, amik általában szakmai előadások vagy vezetett borkóstolók, persze nem csak profiknak. Múlt hétvégén az Óbudai Bornapokra esett a választásom és részt vettem a Káli Ildikó sommelier által tartott Borkörkép kóstolón is. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz a borsor, biztos voltam benne, hogy igazi különlegességeket fogunk kóstolni. Nem kellett csalódnom. Az első tétel a somlói, pontosabban ság-hegyi Dénes Hegybirtok 2015-ös Pinot Gris-je volt. A Ság-hegy Celldömölkön, a Somló mellett van, található ott egy vulkanikus kráter, ami különleges "srétes", bazaltos, morzsalékos talajt biztosít a területnek. A borhoz a szőlőt egy 10 éves, keleti kitettségű dűlőben termesztik. A bor körtés, friss, fűszeres, savas, kicsit sós, közepesen testes. Pár hónapig volt hordóban, közepesen érett kecskesajthoz remekül illene.

A második bor a badacsonyi Büttner pince 2016-os Vulcanus-a volt. A 3 éve alapított borászat 15 hektár területen gazdálkodik. A vulcanus szőlőfajtát Király Ferenc nemesítette az '50-es években szürkebarát és budai zöld fajták keresztezésével. A bor rajnais palackba került, mézes, hársfavirágos illata kicsit csalóka, ízében inkább citrusos, őszibarackos, sós, savhangsúlyos. Halakhoz vagy magyaros ételekhez is passzol. Ezt követte a soproni Garger Imre 2015-ös Kékfrankosa. A borhoz felhasznált szőlő a Vashegyen terem, amit annak idején a vasfüggöny szelt ketté. A bor egy évet töltött hordóban és további egy évet érlelődött palackban, gyümölcsös, fűszeres, borsos, üde savú, lendületes. Magyaros ételek kiváló kísérője. Utolsó tételünk a Dorogi pincészet 2012-es Tokaji Fordítása volt. A borhoz felhasznált szőlő Tarcalon termett, ahol löszös felső rétegű, vulkanikus talaj a jellemző. A fordítást régen a szegények aszújának nevezték. Úgy készül, hogy az aszúszemeket zsákba teszik, kitapossák, majd a megmaradt szemeket a zsákból kifordítják és egy száraz borral teli kádba öntik, ahol három nap ázás után kinyerik belőlük a zamatanyagokat. Almás, mézes, hársfavirágos, karamellás illatú, mandarinos, szilvás ízű, szép savú bor. Desszertekhez, például flódnihoz tökéletes választás. Kellemes hangulatban telt a kóstolgatás, Ildikó, aki egyébként a Magyar Sommelier Szövetség egyik alapító tagja, nagyon kedves és közvetlen, hihetetlenül sokat tud a borokról, jó volt ellesni tőle pár kóstolási praktikát. 

Ezt követően felfedezőútra indultam a Fő téren, első állomásom a somlói Fekete Pince volt. Az egyik kedves kollégámnak vettem tőlük nászajándékba egy üveg Juhfarkat, én viszont még nem kóstoltam. A legenda szerint aki ezt a bort fogyasztja a nászéjszakáján bizonyosan fiú utódra számíthat (a teória igazolása még várat magára). A nagy hagyományokra visszatekintő pincénél az új tulajdonosok Fekete Béla bácsi munkásságát folytatva, hagyományos technológiával készítenek gazdag fehérborokat. A 2016-os Cuvée-vel kezdtem, ami juhfark és olaszrizling házasítása. A két bor a házasítást megelőzően külön, spontán erjedt, majd tíz hónapot töltöttek magyar tölgyfahordóban és még kilencet tartályban. Almás, fűszeres ízű, karakteres bor. Ezt követte a 2011-es Juhfark, magas alkohol tartalmú, komoly bor, ásványos, sós ízjegyekkel.  

A balatonudvari Skrabski pincészet következett. A skrabski vörösvércsét jelent, ezért látható a madár a címkéjükön is. Az organikus borokat készítő pincészet a Kis Leshegyen 5 hektáron gazdálkodik, olaszrizlinggel, furminttal, rajnai rizlinggel és kékfrankossal foglalkoznak. Egy félszáraz Olaszrizling Furmint cuvée-vel kezdtem, nekem kicsit édes volt, viszont szépen hozta az olaszrizling mandulásságát és a furmint gyümölcsösségét. Ezt követte a 2017-es Rajnai Rizling, ami egy nagyon kedves, könnyed rajnai, parfümös, petrolos, szinte itatja magát. Itt még egy 2016-os Furmintot kóstoltam, almás, virágos, szerethető bor.  

Az egri Nyolcas és fia pincészet nevével többször találkoztam, viszont most kóstoltam náluk először. Mivel még korainak tartottam vörösre váltani Nyolcas Tamás tulajdonos a 2017-es Rajnai Rizlingjüket ajánlotta kezdésnek. Üde, gyümölcsös-parfümös bor, reduktív technológiával készült és nem is volt hordózva, így szándékosan, csak enyhén petrolos. Ez után egy igazán különleges tételt, a 2017-es Narancsbort kóstoltam. Színe, illata és íze is narancsos volt, 70% traminiből és 30% királyleánykából készült, egy hétig volt héjon hagyva, hogy kinyerjék a traminiból a színanyagokat. Közepesen testes, nekem a nyarat idézte vissza. Remélem hamarosan újra találkozom Nyolcasékkal, mert a vöröseiket is szeretném górcső alá venni. 

A tolnai Bernát Pincénél is megálltam egy Rajnaira. Na jó, meg egy Zöldvertelinire. A Tolnai borvidék hazánk egyik legkisebb és kevésbé ismert borvidéke: 1998-ban alakult meg a Szekszárdi borvidék Völgységi körzetéből. Az itt termő szőlő nagy részét eladják és csak kevés pincészet foglalkozik borkészítéssel. Egyikük a bonyhádvarsadi Bernát pince, tulajdonosai munka mellett, hobbiként kezdtek bele a borkészítésbe, 13 hektáros területükön rajnai rizling, chardonnay, zöldvertelini és királyleányka találhatók. A zöldvertelini tőkéket az 1960-as években telepítették, maga a bor ízlett, friss, üde, zöldalmás-citrusosságával. A Rajnai rizlingről megtudtam, hogy burgenlandi klónt használtak az ültetvény telepítéséhez, nehezen érik, nehéz vele dolgozni és hogy a belőle készült bor fél év után a palackban kezd el olajosodni. Hozta a parfümös-petrolos fajtajegyeket, kellemes volt. 

Elvitelre is szerettem volna vásárolni valamit, mert este jelenésem volt a barátaimnál. Tetszett a Dénes Hegybirtoknál kóstolt Szürkebarát, kíváncsi voltam a többi borukra, így végezetül őket kerestem fel. Megkóstoltam a 2014-es Olaszrizlingjüket, ami a Ság-hegy válla fölött lévő területeken termő 100 éves tőkék gyümölcséből készült. Ízében a mineralitás dominál, különleges tétel. Ezt követte a 2015-ös Rajnai rizling, friss, fűszeres inkább citrusos ízjegyeket véltem benne felfedezni. A végére hagytam a Vörös Kakast, ami egy Kékfrankos-Merlot-Cabernet Sauvignon-Zweigelt házasítás. Közepesen testes, fűszeres, ásványos, lendületes vörösbor. Ebből hoztam elvitelre. Aztán a Fekete pincéhez is visszakanyarodtam és a Cuvée-ből vettem egy palackkal. Mindkettő remek választásnak bizonyult, a társaság imádta.

A Budapest Borfesztivál 0. napján került megrendezésre a Boregyetem szakmai rendezvény, ami egy borkóstolóval egybekötött előadássorozat és kerekasztal beszélgetések. Ahogy a Borfesztivál, úgy a Boregyetem középpontjában is a Balaton állt, így nem volt kérdés, hogy én is részt vegyek az eseményen. Az első előadó Dr. Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke volt, aki gyorstalpalót tartott a balatoni borászatból. A Balaton borrégiót a Balaton körül lévő hat borvidék alkotja: a Badacsonyi, a Balatonboglári, a Balaton-felvidéki, a Balatonfüred-Csopaki, a Nagy-Somlói és a Zalai. A szőlőfajták megoszlását illetően 80-85%-ot tesznek ki a fehér fajták, 15-20%-ot a kékszőlő fajták. A Borrégió területén még gyerekcipőben jár az eredetvédelem, ugyan a borászatok a borvidék megnevezés helyett egyre gyakrabban alkalmazzák a "balatoni" megnevezést, a területek nagysága körülbelül 450.000 hektoliter eredet védett bor előállítását tenné lehetővé. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa is csatlakozott a "Wine in moderation" kezdeményezéshez, amely a mértékletes borfogyasztásra hívja fel a figyelmet és arra, hogy a borra, mint a kultúra részére tekintsünk. Ez igazán szimpatikus. Az előadás közben a badacsonyi Borbély családi pince 2017-es Bóbita gyöngyözőborát kóstoltuk. Nekem nagyon ízlett, üde, illatos, gyümölcsös. Kiváló kezdés. 

A következő előadó a Balatoni Kör elnöke, Laposa Bence volt. A Balatoni borászokat és gasztronómia szereplőket összefogó Balatoni Kör jelenleg 35 tagot számlál. Közös címkével, közös koncepció alapján immár harmadik éve készítik a BalatonBort, 2017-ben 24 borászat hozta ki ezt a terméket. A BalatonBor egy olaszrizlingből készülő bor, az első termelői összefogásra épülő régiós bormárka a Balatonnál. Bármelyik balatoni borászat készítheti, ha megfelel a követelményeknek és a borbírálatnak. A Balatoni Kör a Vinea Balaton, egy három szintes borminősítési rendszer kidolgozásán fáradozik. Belépő szint a BalatonBor, melyet a Hegybor követ (ami szintén olaszrizling), a piramis csúcsán pedig a DűlősBor foglal helyet. A kezdeményezés célja a kiváló minőség biztosítása mind a borászatok, mint a fogyasztók számára és a regionális összefogás erősítése. Az előadás közben 2017-es Laposa 4 Hegy Olaszrizlinget kóstoltunk, ami a 4 hegyen (Badacsony, Szent György-hegy, Csobánc és Somló) termett olaszrizlingek házasítása, illatában mandulás, ízében keserű mandulás és ásványos jegyeket hozott. 

Rövid szünet után egy kerekasztal beszélgetés következett Konyári Borbála, ifj. Figula Mihály és Jásdi István részvételével, amit Antal Gábor a Budapest Borfesztivál online kommunikációs vezetője moderált. A beszélgetés izgalmas kérdést feszegetett, hogy van-e élet a fehérborokon túl is a Balatonon? Egy Figula Bella Róza rozé kóstolásával kezdtük ezt a blokkot. A bor illatában gyümölcsös, ízében fűszeres, meggyes, rozéhoz képest testes. A borászok egyet értettek abban, hogy rozékból szükség van a "tutti-fruttis" és a komoly rozé kategóriára is, mindkettőnek van létjogosultsága. A komoly rozék fogyasztása itthon még kevésbé elterjedt, de jó kommunikációval bővíthető lehet a fogyasztók köre. A borászok tapasztalatai alapján ezeket a borokat is érdeklődéssel és jól fogadta a közönség. Én személy szerint nagyon örülnék a komoly rozé kategória térnyerésének, csak így tovább! 

Ez után áteveztünk a vörös borok tengerére és egy 2015-ös Jásdi Ranolder-rel. Ez egy Cabernet Franc, fél hektáros területen termesztik, cseresznyés, füstös, kellemes bor. A régi idők feljegyzései alapján a balatonfüredi borvidéken 42 féle vörös szőlőfajtával foglalkoztak, főként kadarkával, így a múlt tapasztalatai alapján mindenképpen van létjogosultsága a balatoni vörösbor készítésnek. A rendszerváltás előtti időszakban sajnos a tömegtermelés negatívan hatott a balatoni borok minőségére és megítélésére a piacon. Ezek a hatások még a mai napig érzékelhetők, főként a szürkebarát és a kékfrankos fajták esetében, habár a borászatok folyamatosan dolgoznak azért, hogy ez változzon. A beszélgetésben részt vevő borászok mindegyike foglalkozik vörösborokkal is, legnagyobb mennyiségben Konyáriék, a dél-balatoni borrégióban. A beszélgetésből kiderült, hogy jó fehérborokat készíteni nehezebb, ellenben a jó vörösborokat drágábban lehet értékesíteni. A balatoni vörösborok egyébként szép helyezéseket érnek el a hazai és nemzetközi borversenyeken (Liszkay Cabernet Sauvignon 2012 - Vinagora  Legjobb fajtabor 2017, Feind Cabernet Franc Premium  - Vinagora Champion 2015). Szőlőfajták tekintetében a Balatonnál a legjellemzőbbek a merlot, cabernet franc és a cabernet sauvignon. A déli parton a talaj adottságai miatt olyan vörösborok készíthetők, amelyek gyönyörűen visszaadják a fajtajellegeket. Északon ezzel szemben a termőterület jellegét visszatükröző vörösök készülnek. Ezt megfelelő marketinggel jobban lehetne a piacon pozicionálni. Közben a 2012-es Ikon Tulipánt kóstoltuk. Ennek a bornak az összetétele 25% merlot, 25% cabernet sauvignon, 25% syrah, 25% cabernet franc. Illatában füstös, borsos, cseresznyés, ízében összetett, hordós, hosszú lecsengésű. Nagyon bejött. 

Az utolsó kerekasztal beszélgetés témája a Klónok harca volt, Hajdú Edit szőlőnemesítővel, ifj. Figula Mihállyal és Dr. Podmaniczky Péterrel. Hajdú Edit elmondásából sok mindent megtudtam a szőlőnemesítésről, például, hogy a genotípus a fajta, melynek tulajdonságait oltványkészítéssel tartják fent, az oltványok a klónok. A klónokat oltványtermesztőktől lehet beszerezni, például új olaszrizling telepítés esetén érdemes több fajta klónt ültetnünk. Ezt megjegyzem, hátha egyszer lesz szőlőm. A beszélgetés közben a 2015-ös Pálffy Káli Királyi Furmintot kóstoltuk, hársfavirágos, mézes illatú, nekem kicsit édes ízű, de kellemes furmint volt.

Na de vissza a szőlőnemesítéshez. Az oltvány két részből áll: az alanyból (ami a gyökér), ennek a mésztűrő képessége a fontos; és a nemesből (ami a szőlő). Nagyon sok féle klón van hazánkban, jelenleg új, illatos fajták klónozásával is kísérleteznek. Idén Csizmadia Darab József (az elmúlt évtizedek legtermékenyebb szőlőnemesítője) születésének 100. évfordulójára például Kecskeméten borversenyt is rendeztek az általa nemesített fajtákból. Nevéhez fűződik a Zala gyöngye, az Aletta, a Nero és a Bianca. Ezt követte a 2016-os Tornai Prémium Juhfark kóstolása, megtudtam, hogy a juhfark "autokton" azaz bennszülött szőlőfajta, maga a bor fűszeres és ásványos jellegű volt. 

A résztvevők között kialakult egy kisebb vita az olasz és a rajnai rizling körül, Figula Mihály határozottan olaszrizling párti, így Podmaniczkytól kóstoltuk a 2017-es Tere-fere Kőröshegyi Rajnai rizlinget. Én mostanában inkább a rajnait részesítem előnyben, ez a bor is nagyon ízlett, almás-parfümös illatával, savhangsúlyos szerkezetével.

Magyarországon hihetetlenül gazdag és színpompás szőlészeti és borászati kultúrával rendelkezünk. A külföldi terjeszkedéshez és ahhoz, hogy a hazai fogyasztók könnyebben eligazodjanak a borok világában, egyszerű, jól megfogható üzenetekre lenne szükség. Mindenesetre egyértelműen látható az "értő borkedvelők" számának növekedése és remélhetőleg ez a trend kitart a következő években is. Végezetül 2015-ös Figula Olaszrizlinget kóstoltuk, nekem nagyon tetszett az illata, ízében mandulás és hozta a hordós jegyeket is. Mihály azt mondta, hogy ennél a bornál arra törekedtek, hogy "hazaérős" legyen a korty, tehát, hogy addig a szánkban maradjon az íze, amíg haza nem érünk. Tényleg hosszú lecsengése volt, szép zárása az estének. Összességében nagyon érdekes, izgalmas és jól szervezett rendezvénynek találtam a Boregyetemet, így valószínűleg visszajáró vendég leszek.

Csütörtökön kilátogattunk a Borfesztiválra is. Őszintén szólva kicsit a bőség zavarában voltam, de megtetszett a Pár Borpár elnevezésű bor összehasonlító játékos kóstoló, így azon a vonalon indultunk el. Az olasz La Montina Extra Brut - Satén (brut) pezsgőkkel kezdtünk. Nálam az Extra Brut nyert. Ezt követte a Katona borháznál a 2017-es Mi újság reduktív és a 2016-os Mogyorós (fahordós) sauvignon blanc. Egyértelműen a Mogyorós javára ítéltem. Majd a Gál Pincészetnél teszteltük a két különböző borvidékről (Kunság vs. Balaton-felvidék) szüretelt, de azonos, reduktív technológiával készült Olaszrizlinget. A balatoni ízlett jobban. Ez után az Egri Dula pincészet Pinot Noir sorozata következett. Ezt kóstoltam már a Rosalián, viszont akkor még nem készültek feljegyzések. Tehát ez a sor azért érdekes, mert fehér, rozé és vörösbort is készítenek pinor noir-ból. A 2017-es fehér Blanc de pinot noir úgy készül, hogy a szőlőszemeket hűtött roppantással a héjától azonnal elválasztják, így marad a színe fehér. A 2017-es Nyáridő pinot noir rozé is csak pár órát volt héjon tartva, így nyerve el halvány rózsaszín árnyalatát. Nekem a sorból a 2009-es Grőber Pinot Noir ízlett a legjobban. Ez után még kóstoltam egy igazán finom szürkebarátot a 2HA-tól, majd az estét a Boregyetemről ismert Ikon Tulipán kettőssel (2011 vs. 2012) zártunk. A 2011-es még jobb volt, mint a 2012-es, mint utóbb kiderült Champion díjas volt a 2017-es Vinagorán. A csúcson kell abbahagyni.

A nyár utolsó hétvégéjét a barátaimmal töltöttem a Balatonon, Máriahullámtelepen. Pénteken bográcsoztunk és borozgattunk a tűz körül, szombaton pedig nagy lelkesedéssel kísértek el a balatonlellei Garamvári Szőlőbirtokra pezsgőt kóstolni. Valahogy én is úgy állok a pezsgőzéssel, mint Coco Chanel, hogy "csak két esetben iszom pezsgőt, ha szerelmes vagyok, és ha nem", így izgalommal vártam a pezsgőmustrát. A Garamvári Szőlőbirtok a Kishegyen található, kb. 85 hektáros, hatalmas területen gazdálkodó családi vállalkozás. Kínálatukban a borok mellett 12 féle pezsgő szerepel, na de előbb nézzük csak meg közelebbről, hogyan is készül a pezsgő.

Az úgynevezett "méthode traditionnelle" azaz hagyományos eljárás Franciaországból ered és a legtöbben Dom Perignon nevéhez kötik. Valójában őt megelőzően Limoux-ban már az 1530-as évektől készítenek buborékos italokat. A pezsgőgyártás később Champagne régióban, a XVI. századtól bontakozott ki, ahol a bencés szerzetesek (köztük a híres Dom Perignon) tökéletesítették a gyártás technikáját. Na de hogyan? 

Először is szükség van kiváló minőségű és magas savtartalmú száraz alapborra (házasítás esetén alapborokra). Ezt követően az alapbor(oka)t "tirage" likőrrel palackba töltik, ami cukor és élesztő tartalmának segítségével elindítja a második erjedést. Erre azért van szükség, hogy a fermentáció melléktermékeként szén-dioxid kerüljön a borba, ami a buborékokat adja hozzá. Majd a palackokat elfektetik és a bort finomseprőn érlelik, minimum 15 hónapig, de akár több évig. Majd a pezsgőspalackokat úgynevezett rázóállványokra helyezik, ahol a ma már automatizált gép a vízszintesen fekvő palackok dőlésszögét fokozatosan függőleges pozícióba állítja, hogy a seprőt a dugóra rázzák. Ez után következik a "degorzsálás" vagyis a seprő eltávolítása a palackból: ehhez az üvegeket lefagyasztják, majd a lefagyasztott üveg nyakánál keletkező jégdugót kilövetik. A művelet során távozó folyadékot "expedíciós likőrrel" azaz cukros boroldattal pótolják. Ilyenkor kerül a végső cukortartalom is beállításra. Ezt követően a palackokat parafadugóval és drótkosárral lezárják. Az eljárás során a pezsgő végig abban a palackban van, amiből később fogyasztásra kerül. 

A pezsgőket cukortartalom szerint a következőképpen kategorizálják: brut nature max. 3g/l, extra brut max. 6g/l, brut max. 15 g/l, extra dry 12-20 g/l, dry/sec 17-35 g/l, demi sec 33-55 g/l, doux min 50g/l.

A több, mint 25 éves múltra visszatekintő Garamvári szőlőbirtokon a pezsgő alapbor készítéshez Chardonnay-t, Pinot Noir-t, Pinot Blanc-t és Furmintot használnak. A pezsgők töltése a Budafoki pezsgőpincészetben történik. Pezsgő kóstolásban nem vagyok járatos, annyit tudtam, az íz mellett hogy a buborékok milyenségére is figyelni kell. A kóstolást a Brut Nature-rel kezdtük, apró buborékai csak úgy cikáztak a pohárban. Nekem ízre túl száraz volt, de egyben nagyon különleges. Ezt követte a Pinot Blanc-ból készült, virágos Blanc Fleur (nekem ez ízlett a legjobban), az epres Evolution Rosé, a birsalmás Furmint Brut és végül a Pinot Noir-ból készült Prestige Brut. Az utolsó előtti tételnél viccből mondtuk Adrinak, hogy a következő palackot "lenyakazhatná" egy karddal (sabrage). Annál inkább meglepődtünk, amikor a Prestige Brut-n tényleg bemutatott egy sabage-t, a teraszon üldögélő többi vendég és a mi legnagyobb örömünkre. A szakértő és kedves kiszolgálás, valamint a finom pezsgők miatt biztosan vissza fogunk még térni!

Elvitelre is vettünk pár palack pezsit az esti römi bajnoksághoz, aztán vasárnap sétálgattunk még a Balaton parton és "könnyes búcsút" vettünk az idei nyártól. Vacsorázni Balatonmáriafürdőre mentünk a Port Étterem és Panzióba, ami a hajókikötőnél található mert ki szerettem volna próbálni a tok-dogjukat. A tok-dog egy újra gondolt hot-dog, zalacsányi tokhalkolbász molnárkában, kéksajtos körtemártással, körteszeletekkel és madársalátával. Érdekes volt és nagyon ötletes. Az Étteremben kínálják a balatonszentgyörgyi Sörművek söreit, amiket korábban már volt szerencsém kóstolni a Fonyódi Sörfesztiválon. Hoztunk is párat haza. A nyárnak ugyan vége, de szeptemberben is jövök még le a Balcsira, már számolok vissza. 

Az Augusztus 20.-ai hétvégén Székesfehérváron jártunk a Művelődési Ház kertjében megrendezett Belvárosi Borudvaron. Kisebb borászatok voltak meghívva, aminek nagyon megörültem, mert szeretek kísérletezni. A kajászói Vabrik pincészetnél kezdtünk. A legenda szerint Dreher Antal kártyán nyerte a borászatnak otthon adó kastélyt. A 2011-ben alapult borászat kínálatában megtalálható a Zöldvertelíni, a Sauvignon blanc, a Szürkebarát, a Rajnai Rizling, a Chardonnay és a Kékfrankos fajta is. A legizgalmasabb tétel, amit kóstoltam tőlük a 2017-es Rózsafehér volt, ami egy rózsaszín szürkebarát. Szerencsés vagyok, egy héten belül kétszer volt alkalmam ilyen különleges bort kóstolni. Ebből a borból 1900 palackkal készítettek, egy éjszakát áztatták héjon, hogy kinyerjék a szürkebarátból a színanyagokat. Jó savak, citrusos-ásványos, harmonikus íz, engem meggyőzött.

A móri Brigád pincénél folytattam a kóstolgatást. A srácok jelenleg még mellékállásban foglalkoznak a borkészítéssel, évente kb. 6000 palackkal gyártanak. Az origami állatokat ábrázoló címkéik kifejezetten tetszettek. Vén kecske ezerjójuk a Vén és a Kecske termőhegyekről szüretelt szőlőből készült és hordóban is töltött egy kis időt. Friss, üde, harmonikus bor. Nekem a 2016-os Chardonnay ízlett tőlük a legjobban. Ez egy két időpontban szüretelt és két technológiával készített chardonnay-házasítás. A korábban szüretelt fele acéltartályos, a másik fele fahordós érlelést kapott és héjon is volt áztatva. Végül a két bort erjedés után finomseprőn használt hordóba tették még öt hónapra, így nyerte el végső formáját és krémes, vajas ízét.

Innentől a móri vonalon folytattam az estét, a Geszler családi pince standjánál. A több generációra visszamenő családi hagyományokat folytatva Ezerjó, Királyleányka, Chardonnay, Zenit, Zöldvertelini, Irsai Olivér és Kékfrankos szőlőfajtákkal foglalkoznak, évi kb. 30.000 palack bor készül náluk. Az este során az ő Ezerjójuk ízlett a legjobban, fűszeres és testes karakterével.

Kis pihenés után a zámolyi Szabadkai pincészetnél folytattam a móri ízutazást. A másfél hektáron gazdálkodó családi pincészet kínálatában szerepel Ezerjó, Zenit, Királyleányka és Kékfrankos, amiből rozét készítenek. A Zenitjük ízlett a legjobban, ami egy reduktív eljárással készült, 6 hektós acéltartályban érlelt, friss, gyümölcsös, lendületes bor, jó savakkal. Zárásképpen a szintén móri Friday Winery-nél kóstoltam. Ők is hobbiként, munka mellett kezdték a borászkodást, 3 éve hódolnak szenvedélyüknek. Egy hektáros területükön Ezerjót és Rajnai rizlinget termesztenek és boraikhoz a környékből vásárolnak még szőlőt. Gyöngyöző Ezerjójuk igazán üdítő, játékos, könnyed gyöngyözőbor, tökéletes választás egy laza péntek estére. A kis móri kitekintés után el is határoztam, hogy ha tehetem, el fogok látogatni október elején a Móri bornapokra, hogy még jobban megismerjem hazánk egyik legkisebb, de egyben az egyik legérdekesebb borvidékét.

Az augusztus 20-ai hosszú hétvégét Agárdon töltöttem a barátnőm meghívására. Szombat délutánra terveztük a Tókört, ezúttal a barátja bringájával vágtam neki. Pákozd irányába indultunk. Nagyon felemelő érzés volt végre csomagok és táskák nélkül tekerni. Még tömeg sem volt a bicikliúton, így szépen, kényelmesen haladtunk a magunk kis nézelődős-beszélgetős tempójában. Pákozdon beugrottunk egy ismerőshöz, majd felfrissülni az Oázisba, aztán folytattuk utunkat Velence felé. Ebből az irányból csak egy nagyobb emelkedőt kellett leküzdenünk, Velencéig sima utunk volt. A Korzón volt némi dugó, így szusszantunk egyet a Begurulóban, aztán visszagurultunk Agárdra és még pont elcsíptük a konyhát a Fehér Fregattban. Aztán a kertben iszogattuk az egymásnak vásárolt meglepetés borokat (Jackfall - Pillangó 2009 és Pántlika Battonage Chardonnay 2015) és azon vitatkoztunk, hogy vajon Deák Bill vagy Vikidál Gyula énekli-e a Popstrandról átszűrődő "Zöld csillag" című számot. A helyes megfejtés a Mobilmánia lett, de végül találtunk egy olyan verziót, amit mind együtt adnak elő, így ez lett az új közös számunk (a hivatalos címe pedig a Zöld, a bíbor és a fekete).

Másnap a pázmándi Bálint Boráriumba mentünk. Itt a környék borászatainak borait kínálják és éttermet is üzemeltetnek. A velencei-tó környéke az Etyek-Budai borrégió része, magas mésztartalmú, löszös, vulkanikus talajú termőterületekkel, ami elsősorban fehérboroknak és rozéknak kedvez. Én a helyi pincészetekről alig hallottam még, így kíváncsian vártam, hogy mit tartogatnak.

A kóstolást Nagy Gábor pázmándi pincészetének boraival kezdtük. Ő egyébként a Velencei-tó Körzeti Hegyközség hegybírója és kb. 10 hektáron gazdálkodik. 2016-os Sauvignon blanc-ja nem győzött meg, hiányzott belőle a lendület, ellenben a 2016-os Zen Zenit kifejezetten ízlett, almás-citrusos jegyeivel, kellemes savszerkezetével. Ez után a pákozdi Lics pincészet 2015-ös Chardonnay-jàt kóstoltam. Barackos, birsalmás, kicsit lime-os volt, ízlett. Lics László és neje a '80-as évek végétől kezdtek el szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozni, jelenleg fiukkal gazdálkodnak az immár 22 hektáros területen, a Velencei-hegység déli lankáin. Végül a nadapi Szentesi pince 2015-ös Rajnai Rizlingjét választottam, parfümös, almás, kellemes bor volt. Szentesi József a '90-es évek végétől hobbiként kezdett el borászkodni a családi birtokon. Az évek alatt a birtoka 14 hektárra növekedett és egyre több féle organikus bor és palackos erjesztésű pezsgő került ki a pincészetétől. A Boráriumban kínált ételek jók voltak, sparhelten készülnek ötvözve az újhullámos és a hagyományos konyha elemeit. A kilátás is szép volt a Szőlőhegyről, negatívum volt viszont a rengeteg légy, ami egy idő után zavaróvá vált.

Ugyan a Boràriumban is kínáltak borokat az agárdi Csóbor pincétől, de azokat szándékosan nem kóstoltunk, mert oda szerettünk volna külön benézni. Így is tettünk, én végig is kóstoltam a teljes fehérbor palettát. A pincészet a 1989 óta működik, jelenleg 36 hektár területtel rendelkeznek. A borok mellett pezsgő is szerepel a kínálatukban.  Kellemes borokat készítenek, folyóbort is lehet vásárolni elvitelre, ár-érték aranyban jó és van egy szép lugasuk, ahová ki lehet ülni borozgatni. Ami érdekesség volt az a 2017-es Zengő, ami az ezerjó és a bouvier szőlők keresztezésével nemesített, kevésbé ismert magyar szőlőfajta, nem kóstoltam korábban. Virágos, sárgabarackos íze volt, üdítő, reduktív, könnyű bor. Végül elvitelre a fahordós érlelésű 2017-es Chardonnay-t választottam, aminek az illata és az íze leginkább az érett almára emlékeztetett.

Este megnéztük a kikötőből a naplementét és újra meghallgathattuk a kertből az új kedvenc szàmunkat, ezúttal egy, az Agarden színpadon fellepő banda előadásában. Az Agarden szabadtéri színpad egy tök jó kezdeményezés. A központban, a büfésor mellett van egy színpad, amit bárki használhat, csak vinni kell hozzá hangtechnikát. 

Hétfőn Székesfehérvárra mentünk, én még soha sem voltam ott, maximum átutazóban. A városnézést a Bory-várnál kezdtük. A várat Bory Jenő szobrász építette az I. Világháborútól 40 éven át egészen haláláig, saját ízlése és fantáziája szerint. A barátnőm szerint ez kishazánk egyik legérdekesebb épülete, és valóban, egy igazi kavalkád: vallásos szobroktól az indiai stílusú lépcsősorokon át a tornyok falába "rejtett" háborús emlékeken, kagylókon, érméken vagy épp lövedékeken keresztül minden megtalálható benne.

Minden apró részlete különleges vagy éppen meghökkentő, a szobrok között találkoztunk például háborús katonával, Jézus fejével, véres kezű alakokkal, elefánttal, gólyán lovagló kisbabával vagy éppen pisztolyt tartó angyalkával. Nekem nagyon bejött, igazi szürreális kaland volt. 

A kötelező Marxim-os lepényezés után sétáltunk egyet a történelmi belvárosban. Éppen akkor volt a Királyi napok keretein belül a Királyok menete és vettünk pár szép csetrest a kézműves vásárban. Napunkat a Belvárosi Borudvarban zártuk, ami a Művelődési ház kertjében került megrendezésre. De az legyen egy másik történet. Nem gondoltam volna, hogy ennyi minden belefér három napba, bár azt mondanom sem kell, hogy a "feszített" program mellett a Velencei-tóban "nem is maradt időm" fürdeni. Kivételesen nem bántam.

A villányi nyaralásunk után, egy álmos reggelen az egyik boros csoportban láttam meg a Hungarianwines.eu WebWineWriting borszakírói cikkverseny felhívását. Sem borszakértő, sem író nem vagyok, csak egy lelkes borvilágjáró, de úgy éreztem, hogy ez nekem szól. Három kategóriában lehetett indulni, az egyiknek ez volt a címe: "Csak a színe legyen vörös". Égi jelnek tekintettem, hogy most már tényleg fogjak bele az írásba, főleg mert már egy ideje kacérkodtam a gondolattal, Villányban pedig részletes dokumentációt készítettem a kóstolt borokról, még friss volt az élmény, csak formába kellett önteni. 3 nap volt a nevezési határidő lejártáig, így gyorsan létrehoztuk a blogot. A verseny feltétele volt, hogy a blognak aktívnak is kell lennie, legalább havi 4 bejegyzéssel, így gőzerővel vetettem bele magam az írásba. Álmomban sem gondoltam volna, hogy az első irományom bejut a döntőbe és hogy Kalmár Boglárka (a Kóstolom szakírója) vagy az abszolút győztes Török Ferenc (a VinCe magazin szakírója) mellett fogok állni a színpadon. Talán ez is égi jel. 

A díjátadóra az első Hungarian Wines Gettogether kóstolóval egybekötött szakmai találkozón került sor, amit Etyeken, a Haraszthy pincészet Amfiteátrumában rendeztek meg. Ahogy odaértünk Németh Ági főszervező fogadott bennünket olyan kedvességgel, mintha ezer éve ismertük volna egymást. A rendezvénynek otthont adó helyszín nagyon hangulatos volt, páratlan kilátással a szőlőültetvényekre és a környező dombokra. A hangulat szinte családias volt, nagyon jól éreztük magunkat. A vörösboros kategória döntőseiként egy-egy exkluzív, 2003-as dupla magnum palack (3 literes) Teleki Villányi Merlot-t kaptunk, gyönyörű fadobozban. 

A különleges estét igazán különleges borok koronázták meg. A soproni Taschner pincészenél kezdtünk egy 2015-ös brut chardonnay pezsgővel. Kiváló kezdés, elvégre ünnepelni jöttünk. Meg is lepődtem, hogy Sopronban Chardonnay-ből pezsgőt készítenek, azon a borvidéken inkább a vörösborok dominálnak. A nagyszülők által alapított családi borászat tulajdonosától megtudtunk, hogy 20 hektáron gazdálkodnak, kékfrankos, zweigelt, cabernet franc, cabernet sauvignon, pinot noir, Irsai Olivér, korai piros veltelini és zenit fajtákat termesztenek. Itt még 2 tételt emelnék ki, a 2018-as Irsai Olivért és a 2016-os barrique chardonnay-t. Idén a száraz, meleg és napos nyár felgyorsította a szőlő érésének a folyamatát, így a borászok korábban elkezdtek szüretelni, Taschneréknék így június 30.-án szüretelték az irsait. Nagyon friss, almás, üde bor volt. A chardonnay a hordós jegyek mellett nekem a vegetális, zöldséges ízeket hozta, korábban még nem kóstoltam hasonlót. 

Ezt követően a móri Csetvei pincészet standjánál álltunk meg. Krisztina, a tulajdonos-borász úgy üdvözölt minket, mint régi ismerősöket és hatalmas lelkesedéssel mesélt amforás borairól. Az amforákat (szőlő erjesztésre szolgáló edényeket) Grúziában ősidők óta használják. Kriszta járt is kint, hogy minél többet megtudhasson erről az eljárásról és ellessen pár titkot. Utazásáról írt egy cikket, miután Légli Attila felhívta és felajánlotta segítségét az amfórás borok készítésében. Az eljárás lényege, hogy a bort színléként finom seprőn teszik az amforába, így nincs oxidáció és kevesebb ízanyag kerül az érlelés során a borba. A harmadik amforás Ezerjóját (2017) kóstoltuk, ami egy nagyon tiszta, kicsit fűszeres, könnyű bor volt. Ezerjóval nincs nagy tapasztalatom, így nyugtáztam, hogy finom. Összehasonlításképpen egy szintén 2017-es, hordós érlelésű Ezerjóval folytattuk. Ez nem túl hivalkodóan, de hozta a hordós jegyeket, nekem kerekebb és lágyabb volt az amforás verziónál. Végül következett a 2017-es NapHoldCsillag chardonnay-ezerjó-szürkebarát házasítás. Komplex, harmonikus, a fahordós érlelésnek köszönhetően nagyon izgalmas bor. Könnyű megkedvelni. 

A Somlói Tornai pincészetnél felcsillant a szemem, amikor megláttam a Pink Pinor Griggio-t. Rég óta szerepelt a listámon Somló és a rózsaszín szürkebarát kóstolása is, azt nem gondoltam, hogy ez a kettő egyszerre fog teljesülni. A szürkebarát szőlő héja vörös színanyagot tartalmaz, ettől a fürt pinkes-szürkés árnyalatú. A mustot mintegy 6 órán keresztül héjon áztatva nyerik ki a színt, majd tartályban erjesztik. Friss, gyümölcsös, epres, citrusos. Érdekes tétel. Ezt követte egy 2017-es Sauvignon Blanc, ami illatában hozta a bodzás jegyeket, ízében viszont inkább a savasság és az ásványosság dominált a virágosság felett. Végezetül egy reduktív Juhfarkat kóstoltunk, ennek a bornak a történetét viszont nem tudtam meg, mert elkezdődött a díjkiosztó, így sűrűn elnézést kértem Tornai Tamástól mert jelenésem volt a színpadon. 

Ránk sötétedett, én pedig a borokról kézzel szeretek jegyzetelni, így hát úgy döntöttem, ennyi elég a "borszakértésből" és az este további részében a kiállítókkal beszélgettünk és iszogattunk. Az est fénypontja az volt, mikor a Teleki pincészet standjánál találkoztam egy olvasómmal. Egy nagyon kedves lány volt, a barátja kísérte el. Gratulált a cikkhez és kérdezgetett, hogy mióta írok és alig akarta elhinni, hogy alig másfél hónapja. Még egy képet is csinált rólam a díjammal, amit majd feltesz a saját blogjára. Talán erre mondják, hogy 15 perc hírnév mindenkinek jár.