Egy átlagos kedd reggel volt, ám mikor beértem az irodába, két palack bor fogadott az asztalomon. Igazi kincseket kaptam, hála a kedvenc indiai kolléganőmnek, aki egy szép napon meglepett egy palack Shirazzal és egy palack Zinfandellel a Sula Vineyards borászattól. A csapatunk karácsonyi összejövetelén került sor a fent említett borok kóstolására, de mielőtt erről mesélnék, nézzük meg egy kicsit közelebbről India borászatát. 

Indiában vannak borászatok? Igen, ráadásul feltörekvőben, mint maga az ország. A szőlőtermesztés és a borkészítés Indiában nagy múltra tekint vissza, a legenda szerint az első szőlőtőkéket még a perzsa kereskedők ültették Krisztus előtt 4000 táján. A borkészítés a brit és portugál gyarmatosítás időszakában fellendült, a XVI. században a portugál gyarmatosítók Goa szigetén meghonosították a portói-, és az erősített borok gyártását. A brit gyarmatosítók a szőlőtermesztést és a borkészítést erősen ösztönözték, és hazai forrásként tekintettek az indiai borpiacra. A hanyatlás a XIX. század végén a filoxéra megjelenésével kezdődött, majd India függetlenné válását (1950) követően folytatódott, mert a kormány alkoholtilalom bevezetését tűzte ki céljául, így számos államban betiltották az alkoholfogyasztást és a borászatok szőlőtermesztésre és mazsola gyártásra álltak át. A borkészítés fellendülése a '70-as években a The Tonia Group és a Vínicola borászat megalapításával kezdődött, Goa szigetén. A Tonia cégcsoport a '80-as évektől kezdődően whisky, brandy, rum és gin gyártásba kezdett, palettájuk később borokkal és likőrökkel egészült ki, kiszolgálva a nemzetközi hatások által befolyásolt középosztály "újhullámos" fogyasztási igényeit. 

Indiában a nyár nagyon meleg, nedves és gyakoriak a monszunok, ami nem éppen ideális a szőlőtermesztéshez, ezért a szőlőültetvényeket a lejtőkön és a domboldalakon nagyobb magasságban ültetik, a hűvösebb levegő és a szél elleni védelem érdekében, így az ültetvények gyakran 200-800 méterrel a tengerszint felett helyezkednek el. India fő borvidéke Nashik, Mumbai-tól mintegy 4 órányira északkeletre, Maharashtrában. Itt található a Sula Vineyards, India legnépszerűbb borászata. Az 1996-ban alapított borászat mára világszínvonalra fejlődött és az indiai borpiac 70%-át lefedi. A pincészet borkóstolókat, bortúrákat, tanfolyamokat és szórakoztató rendezvényeket  kínál az érdeklődőknek, és minden évben február elején megrendezik a rendkívül népszerű SulaFest-et, amely helyi és nemzetközi zenészekkel, borokkal, ételekkel, divatbemutatókkal kápráztatja el a nagyérdeműt. (megjegyezném, hogy nem is rossz a line up!) 

Na, de térjünk rá a borokra. A Dindori Reserve Shiraz 2017, nagyon egyedi ízvilágú bor, egyik általam eddig kóstolt borhoz sem tudnám hasonlítani. Amerikai tölgyfahordós érlelést kapott, földes, füstös és gyümölcsös illat és van benne még valami számomra ismeretlen, keleties fűszeresség. Könnyű test, alacsony tannin, alacsony sav. A 2014-es évjáratot a The Wine Enthusiast magazin 92 pontosra értékelte.

A Zinfandel 2017 szintén nem volt egyik korábban kóstolt borhoz sem fogható (leszámítva a "párját", a Shirazt). Ugyanaz a keleti fűszeres karakter jelent meg benne, ez a bor is "vékony", de lendületesebb savakkal, szivarlevelekre és gyógynövényekre emlékeztető aromával. 3 hónap tölgyfahordós érlelést kapott. A kettő közül nekem ez ízlett jobban, mindkettő különleges élmény volt. Kóstoljátok meg őket, ha lehetőségetek nyílik rá! 

Ahogy jó páran, év végén én is mérleget készítettem az elmúlt időszak eseményeiről, levontam a tanulságokat és összegeztem a történteket. Tavaly rengeteg bort kóstoltam, így épp itt volt az ideje, hogy a feljegyzéseimet  is rendszerezzem, és egyben válaszoljak arra a kérdésre, amit többen is feltettek nekem, hogy melyik a kedvenc borom? A kérdést úgy pontosítanám, hogy melyik jelenleg a kedvenc borom? A kedvenceim listája ugyanis nincs kőbe vésve, folyamatosan változik, ahogy újdonságokkal ismerkedem, gyakran megtetszik valami, vagy éppen egy régi kedvenc ugrik be és kerül ismét az élre. Előkaptam a mindentudó kis füzetem és összeírtam 2018 kedvenceit (vigyázat, a felsorolás erősen szubjektív és termékmegjelenítést tartalmaz)!

Pezsgő – talán ez volt a legnehezebb kérdés, egész sokáig a Garamvári Blanc Fleur vezetett, viszont az év utolsó kóstolóján szoros holtverseny alakult ki: a 2HA Riezling 2014 és a Kemendy Tradicionális Pezsgőműhely Noire Brut Rosé 2016 között. Végül a Noire-nak ítéltem oda az első helyet. 100% Pinot Noir, gyümölcsök és virágok, jó savak, apró buborékok, elegáns szerkezet.

Fehérbor – nagyon erős volt a mezőny, sok különlegességet kóstoltam: a Balaton "legchardonnay-sabb" sauvignon blanc-ját (Kristinus - Sauvignon Blanc 2016) és a "legsauvignon blanc-osabb" chardonnay-ját (Nyári - Chardonnay 2017), szuper szürkebarátot 2015-ből a Dénes Hegybirtoktól, és rangos helyen volt mindvégig az örök klasszikus, szívemnek oly kedves Gizella Furmint (2016). Fajtát tekintve egyértelműen a “rajnai rizling éve” volt, a kedvenc pedig a Bencze – Riesling 2017 lett. Erjedés után pár hónapot amforában is töltött, letisztult ízvilág, virágos mineralitás, hosszú lecsengés. 

Rozé – itt sem volt egyszerű a helyzet, bár, mint tudjátok, a rozé nem igazán az én műfajom. Dúzsi rozét elég régen kóstoltam, így kellemes meglepetés ért a Pannon Bormíves Céh karácsonyi rendezvényen, amikor megízleltem a 2017-es Pinot Noir rosé válogatásukat. Semmi tutti-frutti, a provence-i stílusra hajazó ízvilág és elegancia. Ám ennél is meglepőbb volt Papa Áron Zweigelt Rozé-ja, ami egyszerre volt ásványos, gyümölcsös és komplex - elragadóan eklektikus, pont mint Áronék lakásétterme a Szent György-hegyen. Azonnal belopta magát a szívembe.  

Vörösbor – tavaly a vörösök közül Cabernet Franc-ból kóstoltam a legtöbbet és bár nem ez volt a kedvenc fajtám, a végére egész jól összebarátkoztunk. A kategória nyertese a 2015-ös Teleki Super Premium Villányi Franc lett: gyümölcsös, bársonyos tannintartalom, sokrétű, gazdag korty, elegáns hordóhasználat, hosszú lecsengés, sokévnyi potenciállal. Remélem, mikor ezt olvassátok, már hozzá lehet az üzletekben is jutni.

Nektek melyik borok voltak tavaly a kedvenceitek? 

Komédia borral, ideális párosítás és hogy ez miért nem nekem jutott eszembe? - gondoltam magamban, amikor megláttam a Wine & Smile névre keresztelt, borkóstolóval egybekötött gasztroszínház eseményt, ami November 22.-én csütörtökön került megrendezésre a Cult in Glass szervezésében a VinoPiano borbárban. "A gasztroszínház kulináris és színházi élmények társításával egy különleges, minden érzékre ható közösségi élmény részesévé teszi a nézőt." - jól hangzik, nemde? Kicsit utána néztem a fellépő Hírös Gasztroszínháznak és megtudtam, hogy a kecskeméti társulat idén ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját és több tematika (ételek, italok) mentén is rendeznek előadásokat. A mostani főszerepében természetesen a bor állt, és persze Boncsér Sára és Fodor Dávid. Az improvizációs színház a jelen lévők aktív bevonásával mesélte el Anna, a borkedvelő mérnöklány és kishitű szerelme Zoltán etyeki szürettel tarkított történetét, amelyben megismerhettük a lány édesapjának, a félénk, hősszerelmes Pálnak, telekszomszédjával, Zsuzsannával szövődő románcát is. A második felvonásban Töhötöm, a féltékeny gépjárművezető oktató és csinos tanulója, a borrajongó Viola kalandjaiba pillanthattunk be. Töhötöm a minden lében két kanál közös képviselő, Marianna segítségével nyomozni kezd a lány körül legyeskedő, az egyetlen pesti olasz gyrososnál dolgozó szomszéd, Giovanni után, ám végül kiderül, hogy gyanúja teljesen alaptalan volt, így történetük a lánnyal boldog véget. Jókat nevettünk, nagyon ötletes volt az előadás. 

A műsor mellett - vagyis pontosabban előtte és szünetben - öt kiállító borászat kínálatából kóstolhattuk. Alapvetően szórakozni és nem "borszakérteni" mentünk, így bevallom őszintén nem készültem részletes jegyzetekkel a kóstolt borokról, de pár érdekességet és a kedvenc tételeimet megosztanám. Ifj. Orosz Gyulától, az etyeki Orosz Gyula családi pincészet tulajdonosától megtudtuk, hogy Etyeken egy tucat borászat összefogásával éppen az Etyeki Pezsgő eredetvédelmi rendszer kidolgozáson fáradoznak. Remek hír, nagy pezsgő-rajongó lévén mindig örülök a hazai pezsgőgyártással kapcsolatos új kezdeményezéseknek. Meg is kóstoltuk Gyuláék 2015-ös Ősz névre keresztelt pezsgőjét. Ígéretes, csak így tovább!

Ceglédi vagyok, viszont még nem kóstoltam a szintén ceglédi Kemenczés borháztól. Kemenczés úr elmesélte, hogy csak a borászat található Cegléden, a szőlőt a Mátrában termesztik, így már értem, hogy miért palackoznak Zenitet. Üde, friss, citrusos bor volt, emellett felírtam magamnak a Még egy korty - Sauvignon blanc-t, amit majd szeretnék beszerezni, ha legközelebb hazalátogatok. Kipróbáltuk a soltvadkerti Generosa-t az Eiffert borháztól és hosszasan elidőztünk a káptalantóti Sabar Borháznál és alaposan végigkóstoltuk a kínálatukat. Nekem leginkább a Szürkebarát ízlett, barackos, fűszeres ízű, a fahordós érlelésnek köszönhetően krémes bor, a borászat egyik Birtokbora. Az este vége felé közeledve vörösre váltottunk és az egri Petrényi Winery-nél kóstoltunk egy jó Bikavért.

A kóstolóteret a teltház miatt kicsit szűkösnek éreztem és jó lett volna egy kicsivel több levegő, de ezt leszámítva kellemes este volt és jól mulattunk. Köszönjük a jegyeket a Barbwine csapatának! 

Horvátországról a gyönyörű tengerpartok, pálmafák, családi és baráti nyaralások vagy esetleg a horvát focicsapat parádés vb szereplése jutnak eszünkbe, kevesen gondolunk egyből a horvát borokra. A CEWI, a Pécsi Borozó és a WineSofa közös szervezésű Balkán Borklubjának második állomása éppen ezért Isztria volt, hogy közelebbről is megismerkedhessünk Horvátország két érdekes és különleges borával a malvazijával és a terannal. A kóstolóra egy esős, szinte már téliesen hideg napon került sor a budapesti Zenit Hotel Palace-ban. Ilyen napokon előszeretettel nézegetem a nyaralás alatt készült fényképeimet, hogy egy kicsit visszaidézzem a napsütést és a jó időt. A nosztalgiázásban most a borok is segítettek. A kóstolót Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó főszerkesztője tartotta, aki a borok és az isztriai borvidék részletes bemutatása mellett színes történeteket mesélt saját utazási élményei kapcsán, így az első Borklubhoz hasonlóan a remek borajánlások mellé bennfentes útikalauzt is kaptunk. 

Isztria mára Horvátország bor- és gasztrodesztinációjává nőtte ki magát, köszönhetően egyrészt annak, hogy ezt a területet kevésbé sújtotta a háború, így itt kezdett el a '90-es évektől leggyorsabban fejlődni a turizmus; másrészt a régiós összefogásnak, ami a tömegturizmusból újrapozícionálta a térséget, ahová mára a környező országokból (Ausztria, Olaszország, Szlovénia) egész évben érkeznek a (fizetőképes) vendégek. Isztria fő profilja a bor, a szarvasgomba és az olíva. Mindháromhoz kóstoló útvonalak kerültek kijelölésre, amelyek mentén az ide érkezők feltérképezhetik a helyi termelők kínálatát. 

Horvátországban 66 borvidék található kb. 25.000-30.000 hektáron, melyeket az idei bortörvény 4 borrégióba csoportosított: Szlavónia és Dunamente, fő profilja a grasevina vagyis az olaszrizling; Isztria és a Kvarner-öböl, ahol a malvezija és a teran teremnek; Dalmácia, ahol a plavac mali vörös szőlőből készítenek borokat és Közép-Horvátország, ahol mindenféle szőlőfajta jól érzi magát. Isztrián belül megkülönböztetjük a nyugat- (5800 ha), a közép- (210 ha), és a kelet-isztriai (100 ha) borvidékeket. Talaja jellemzően terra-rossa, a legnagyobb területen termesztett szőlőfajtája a malvazija, de találunk itt még kékfrankost, terant és poreci vörös muskotályt is. Ha a malvazija palackján IQ - Istrian Quality - jelzést látunk, biztosak lehetünk benne, hogy a bort szigorú minőségi előírásoknak megfelelően készítették. A helyi összefogás és közös brand építés egyik kiemelkedő eseménye a Vinistria kiállítás és borverseny, ahol természetesen a malvaziják is górcső alá kerülnek. 

4 malvaziját kóstoltunk, az alaptól a prémium kategóriáig. A középkorban a horvátok malvazijának neveztek egyébként minden jó bort. A fajta a Jugoszláv tömegtermelésnek köszönhetően nem örvendett nagy népszerűségnek, ám mára sikerült a presztízsét helyreállítani. Nekem a sorból a Fakin családi "garázsborászat" bora lopta be magát a szívembe, és nem csak a nagyon ötletes "Fakin Good Wines" szlogenjük miatt. Gyümölcsös-virágos illat, friss, citrusos, enyhén trópusi gyümölcsös íz, már csak a tengerpart és a napfény hiányzik hozzá. Az este utolsó fehérbora a Matosevic pincészet Grimalda Bijela 2016 volt, ami egy 50% chardonnay, 25% malvazija, 25% sauvignon blanc házasítás. Más stílusú, mint a malvazija, ami azt is bizonyítja, hogy ez a terület is képes nagy bort adni. Barackos, virágos, kicsit fűszeres, karakteres fehérbor. 

Az este második felében a vörösboroké volt a főszerep. Megkóstoltunk a Matosevic Grimalda Crna 2016 cuvée-t, ami 85% merlot, 15% teran és a horvátok kedvenc gasztroborát a Vina Laguna - Festigia Castello 2015-öt (50% merlot, 30% syrah, 20% cabernet sauvignon). A teran eredetén hosszú évekig vitatkoztak a szlovének és a horvátok, végül a kutatások megállapították, hogy a szlovén refosk és a horvát teran külön klónvariánsok. A kóstolt borok közül nekem a Coronica Gran Teran 2013 ízlett a leginkább, dűlőszelektált, hordós és palackos érlelést is kapott, illata szedres, szilvás, kicsit dohányos, jó savakkal, hosszú lecsengéssel. 

Számos színes boros és nem boros program vár minket Isztrián, ellátogathatunk például Motovunba a Teran és Szarvasgomba fesztiválra, vagy a Filmfesztiválra. Rovinj-ban található Horvátország első Michelin csillagos étterme, a Monte. Livade-ben pedig térjünk be Zigante éttermébe, ahol a kiváló ételeket és jó borokat kóstolhatunk, nem mellesleg a tulajdonos Giancarlo Zigante találta meg a világ legnagyobb szarvasgombáját. Ha már erre járunk mindenképpen próbáljuk ki az "isztriai levest" is, ami vörösborból és olívaolajból készül, egy csipetnyi borssal. Jövőre folytatódik a Balkán Borklub sorozat, addig is rendelhetünk balkáni borokat a Pannon Borboltból.  

Ezúttal nem egy borral teli medencébe mártóztam meg, bár kétségkívül a Helia Hotelben eltöltött Dionüszosz borfürdőm is megérne egy misét, de arról majd talán máskor mesélek. A Magyar Nemzeti Múzeumban jártam a II. BORmedence - Kárpát medencei borünnep elnevezésű sétáló kóstolón. Kíváncsian vártam elsősorban a határon túli kiállítók kínálatát, mert mostanában meglehetősen kísérletező kedvemben vagyok, ami a környező országok borait illeti. A díszvendégek a Badacsony és a Szent-György hegy voltak, az idei évem nagy favoritjai és ha ez még nem lenne elég, beneveztem a Fekete Leányka mesterkurzusra is, szóval a tartalmas este borítékolható volt.

Nagyon taktikusan nem sokkal nyitás után érkeztem, ekkor még nem volt tömeg, volt jég és volt alkalmam a borászokkal is váltani pár szót. Első körben a számomra ismeretlen és a ritka fajták feltérképezésével kezdtem a nézelődést. Az erdélyi, egészen pontosan érmelléki Hegedűs Attilánál egyből két érdekességet is találtam: generosát - ami a piros tramini és az ezerjó keresztezéséből nemesített fehér szőlő fajta, és tüdőszínű bakatort - az egykoron nagyon kedvelt, ám mára kissé elfeledett régi magyar fajtát, amellyel Hegedűs úr 2017-ben a Nemzeti Borkiválóság elismerésben is részesült. 

A kárpátaljai Bereg-vidékről a Sass pincénél kóstoltam egy 2015-ös bakatort, illetve a Ridit cuvée-t, ami 80% bakator, 20% furmint házasítás. Mindkettő megnyerte a tetszésem. A délvidékről a Szabó Pincétől és a Kováts pincétől került a poharamba egy-egy kiváló grasevina (olaszrizling), Szabóéknál még kiemelném a hordós érlelésű, ezért karakteres Sauvignon Blanc-t, illetve Kovátséknál a 2017-es Kékfrankos-Merlot rozé cuvée-t, ami szerencsére az általam is kedvelt, cseppet sem tutti-fruttis rozé kategóriába sorolható. 

A hazai kínálatból a mindössze 3 éves somlói Tomcsányi családi pincészet 2016-os Furmintja nagyon bejött, kíváncsian várom majd a 2018-as amforás verziót is. Emellett a bükki Gallay kézműves pince 2015-ös 11 hónapig finomseprőn érlelt Zenitje is felkerült a listámra. A díszvendégekről sem feledkeztem meg, de mivel szerencsére elég gyakran járok a Badacsony környékén, a kiállítók közül azokat választottam, akiknek a borait nem volt  még alkalmam megkóstolni. A Pláne Badacsony kiváló szortimentjéből új kedvenc lett a Bencze családi birtok 2017-es amforás Riesling-je (rajnai rizling), ebből már be is szereztem egy palackkal a Borfalu bortékából. Végül, de nem utolsó sorban a badacsonyörsi Bagolykő Birtok Ketten rózsakő-olaszrizling cuvée-jét is megkedveltem, ez a bor a DemiJohn-nál érhető el Budapesten. 

Hamar elrepült az idő, még úgy is, hogy a Fekete leányka mesterkurzus csak egy fél óra késéssel kezdődött. Nagyon nagy volt az érdeklődés, a különteremben telt ház fogadta Orha-Szakács Imrét, aki Szatmárnémetiből érkezett, hogy igazán különleges borokon keresztül ismertessen meg minket az Erdélyben őshonos fekete leánykával. Bevallom őszintén, hogy én korábban csak Balla Gézától kóstoltam ezt a fajtát, de az egyik kedves kollégám ódákat zengett róla, így izgatottan vártam a borsort. Imre előadása egy számos borászati adattal megtűzdelt interaktív beszélgetésbe csapott át, kellemes volt a hangulat. Megtudtuk, hogy a szőlő eredete nem ismert, és a neve ellenére nem a Leányka DNS-éből való, valószínűleg vadszőlő fajta lehetett. Önporzó, közepes fürt, jó cukorgyűjtő képesség és maximum közepes tanninok jellemzik. A 12 tételből álló sort ezúttal nem részletezném, nekem a DaVino Monogram 2014 és Balla Géza 2015-ös Stonewine Feteasca Neagra ízlettek a leginkább. A DaVino Románia Top pincészetei között szerepel, a bor engem leginkább a syrah-ra emlékeztetett, földes, vegetális, szilvás, fűszeres ízjegyeivel. Balla Géza a ménesi borvidék népszerű képviselője, stílusában teljesen egyedi, a bor nagyon kerek, selymes, kávés, gyümölcsös, közepes tanninokkal.

Sajnos többek között Balla Géza sem jött el végül a rendezvényre kiállítani, de reméljük jövőre sikerül orvosolni a folyamatosan változó kiállítói névsor okozta kérdéseket. Ennek ellenére is sikerült jó pár érdekes tételt találnom, a szuper Mesterkurzusról nem is beszélve, szóval összességében pozitívan zárult a este mérlege. 

Mi köze Jeruzsálemnek a balkáni borokhoz? Van egyáltalán borkultúra a Balkánon? Mi az a Sipon? És a Vranac? Ezeket a kérdéseket tettem fel magamnak, amikor október 16.-án megérkeztem a Pécsi Borozó, a WineSofa és a CEWI közös szervezésű Jeruzalem & Montenegro Balkán Borklub eseményére. Montenegró felfedezése régóta szerepel a Bakancslistámon, és ha már nekem ezidáig még nem volt szerencsém eljutni oda, nagyon megörültem neki, hogy a térség borai "házhoz jöttek". A kóstolót Ercsey Dániel vezényelte, aki még inkább meghozta a kedvünket egy balkáni utazáshoz és rengeteg érdekességet tudtunk meg a balkáni borok világáról. 

Jeruzsálem köztudottam Izrael fővárosa. Ám kevesen tudják, hogy Lentitől alig 60 kilométerre található Szlovénia Jeruzalem nevű borvidéke, ami számos rejtett kincset tartogat. Szlovénia területén 3 borrégiót (Primorska, Posavje, Podravje), azon belül is 9 borvidéket különböztetnek meg. A bortermelés zömét a fehérborok teszik ki (63%), ezt követik a vörösök (27%), majd a pezsgők és rozék (10%). Podravje borrégió az ország észak-keleti részén található, melynek legjobb termőterülete a régi Stájerország területén lévő Jeruzalem borvidék, ami a képek alapján engem leginkább Toscana-ra emlékeztetett a domboldalakon teraszosan művelt szőlőültetvények miatt. Ez a borvidék kiváló adottságokkal rendelkezik a Dráva és a Mura folyók közelsége és a mediterrán éghajlatból adódó magas napsütéses órák száma miatt. 

 Kép: WineSofa

Szlovénia legnagyobb bortermelőjének, a Jeruzalem Ormož borászatnak a borait kóstoltuk. A Puklavec család borászata 1934 óta van jelen a szlovén borpiacon, kezdetben szövetkezeti termelőként, 1968-tól saját palackozású borokkal, 2009-től pedig mai formájában. A 2000 hektáros Jeruzálem borvidéken kb. 650 hektárral rendelkeznek és további 400 hektár területről vásárolnak fel szőlőt.

A kóstolást egy 2017-es Siponnal kezdtük, ami tulajdonképpen Furmintot takar. A legenda szerint a mikor Napóleon megízlelte ezt a bort, felkiáltott, hogy "C'est bon" ("sze bon" - ez jó) és innen ered a Sipon név. Üde, friss, alacsony alkohol tartalmú, savhangsúlyos bor, bár őszintén szólva nálam nem rúgott labdába a Tokaji Furmintokhoz képest. 

Ezt követte egy 2017-es félszáraz, kellemes, parfümös illatú Renski Rizling (Rajnai Rizling), majd egy 2017-es, bodzás, nem túl bonyolult Sauvingon (blanc). Kóstolgatás közben megtudtuk, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején számon tartották a környék borait, ám mára ez a hírnév feledésbe merült és hogy a szlovén borkedvelők (ellentétben akár velünk, magyarokkal) jól ismerik a volt Jugoszlávia kiemelkedő borvidékeit és azok borait. A kóstolást a 2016-os Sauvignon Gold-dal folytattuk, nekem ez ízlett a legjobban, a seprőn tartásnak köszönhetően ez már egy komplexebb, kerekebb bor, szép savakkal, citrusos és ásványos ízjegyekkel. 

Az este második felében a montenegrói boroké volt a főszerep. Crna Gora - fekete hegy - vagyis Montenegró területén két borrégió található, az egyik a tengerpart mentén, a másik a Skadar tó körül. Mindkét területre jellemző a speciális mikroklíma és a mediterrán éghajlatból adódó nagy hőség, így nem ritka, hogy a szőlőket öntözni kell. Az ország 3500 hektáros termőterületein kb. 50 bortermelő osztozik, köztük a legnagyobb az állami tulajdonban lévő 13. Juli Plantaže, ami a teljes montenegrói bortermelés 95%-át lefedi. Ez a borászat méreteit tekintve óriási: 2300 hektár egybefüggő területtel rendelkezik (ezzel a legnagyobb egész Európában), ami 11.5 millió szőlőtőkét jelent, szüret alkalmával 24 millió kiló szőlőt dolgoznak fel. A termelés 70%-át a vranac vörös szőlő adja. A borászat látogatóközpontja 2007-ben egy volt katonai bázisból került kialakításra, az egykori hangár 360 méter hosszan, 30 méter mélyen terül el a hegyek alatt. 

Juli 13 Plantaže borokat kóstoltunk, a sort egy 2016-os Pro Anima Pinot Blanc-nal kezdtük, ami meglepő módon a zöldalmás jegyek mellett a füstölt szalonna illatát is hozta, nem lett a kedvencem. Ezt követően átváltottunk a vörösökre egy 2015-ös Crnogorski vranac-kal. A vranac Montenegróban őshonos szőlőfajta, a szó egyben vörösbort is jelent. A bor ízében és illatában erdei gyümölcsös, kissé cseresznyés, magas alkoholtartalommal. Ezt követte a 2013-as Vranac Pro Corde, ami a gyümölcsösség (cseresznye, szilva) mellett hozta a hordós jegyeket ( füst, csoki), kerek, hosszú lecsengéssel. Nekem ez ízlett az este folyamán a legjobban. 

Vranac vonalon maradva a 2013-as Vranac Barrique-kal folytattuk, ami egy magas alkohol- és tannintartalmú bor, szilvalekváros, fás ízjegyekkel. Utolsó tételünk a 2013-as Vladika cuvée volt, ami 80% Vranac, 10% Cabernet Sauvignon, 10% Merlot házasítás. Fűszeres, testes, fekete bogyós gyümölcs ízű bor, szintén magas alkohol- és tannintartalommal. A kóstolt borok a Pannon Borbolt kínálatában érhetők el. 

Nagyon érdekes kóstoló volt, a borvidékek és a borok bemutatásán kívül Dani megosztotta velünk számos személyes utazási élményét és kaptunk pár bennfentes tippet is, például, hogy Szlovéniában érdemes ellátogatni Ptuj városába a Költészet és Bornapokra vagy felkeresni a muraszombati fürdőt, és ha Jeruzalemben járunk ki ne hagyjuk a környék legjobb éttermét, a Taverna Kupljen-t. Ha pedig további izgalmakra vágynánk látogassunk el Ljutomer-be a Bor- és Horrorfilm fesztiválra. Izgalmas borokban sem lesz hiány, ugyanis a Balkán Borklub következő állomása Istria lesz. Várom a folytatást!

A legtöbb borkedvelő bakancslistáján szerepel, hogy egyszer eljusson Bordeaux-ba, természetesen én sem voltam ez alól kivétel. Október közepén egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy a hosszú hétvégén meglátogatom az ott élő barátnőmet. Az idei évemben különösen jól állnak a szerencsecsillagaim, mert mint utóbb kiderült, jövő nyárig az enyém volt az utolsó közvetlen járat, így máris mázlistának éreztem magam. És ez még csak a kezdet... Miután megérkeztem hétfőn, nyakamba vettem a várost, szikrázó napsütésben sétáltam a gyönyörű utcákon és tereken, aztán ellátogattam a Cité du Vin nevezetű bormúzeumba, ahol életem eddigi legérdekesebb interaktív kiállításán vettem részt. A látogatók kapnak egy audio guide-ot, aki a választott nyelven végigkíséri őket a kiállítótéren, ahol a világ borvidékeinek megismerésén keresztül a borászat történetét bemutató tárlaton át egészen a borok színeit és illatait bemutató, minden érzékszervünket megmozgató utazáson vehetünk részt. Nekem nagyon hasznos volt, hogy felfrissíthettem a francia boros szókincsemet, arról nem is beszélve, hogy a túra végén az épület 9. emeletén különlegesebbnél különlegesebb borokból választhatunk és kortyolhatjuk el a lélegzetelállító kilátást csodálva. Én a Remy Breque Cremant de Bordaux Cuvée Prestige Brut gyöngyözőbort kóstoltam, kellemes volt.

Keddre a borokhoz egy cseppet sem kapcsolódó programot szerveztem, meglátogattam Arcachon-t és a Pilat dűnét. Ez a dűne Európa legnagyobb homokdűnéje, 3 km hosszú, 500 méter széles és kb. 60 méter magas, Arhachon mellett, egy erdő és az óceán között terül el. A Gironde-torkolatvidéktől a spanyol határig 250 kilométer hosszan homokos tengerpart található. A tengeráramlatok évezredeken keresztül homokot raktak le a part vonala mentén és a szél ezt a homokot dűnékbe hordta, így alakult ki a Pilat dűne. A sivatagi táj lenyűgöző, az idő pedig ragyogó volt. 

Szerdán Saint Emilion-ba mentünk, szerettük volna meglátogatni Európa legrégebbi föld alatti templomát és persze a környező borászatok egyikét. Pont elcsíptünk egy idegenvezetést, így rengeteg érdekességet megtudtunk ennek a festői szépségű kisvárosnak a történetéről. Az UNESCO világörökség részét képező városkának az egyik érdekessége a monolitikus templom, amely kívülről egy impozáns gótikus stílusú épület a maga 68 méteres harangtornyával, ám alatta egy XII. századi 38 méter hosszú és 12 méter magas (vagyis tulajdonképpen mély) föld alatti templom húzódik meg. Az ókori görög "mono" "egyetlen" és "lithos" "kő" szavak arra utalnak, hogy a templomot a mészkő fennsík egyetlen kőtömbjéből alakították ki. A város "szentje" Emilion egy angol származású szerzetes, itt élte le élete utolsó 17 évét 750 és 767 között, barlangja a templom alatt található. Emilion előszeretettel lopott a gazdagoktól és zsákmányát szétosztotta a szegények között. Egyébként nem volt hivatalos szent, de a város népe annak tartotta jó cselekedetei miatt és mert ő keresztelte barlangjában a helyieket. Imádkozó kövéről az a hír járja, hogy ha egy nő ráül, hamarosan gyermekáldás elé fog nézni. A föld alatt található a Szentháromság kápolnája is, amely a XIII. század körül épülhetett, kupolájában a XIV. századi festmények úgy állták ki az idő vasfogát, hogy a Francia Forradalom alatt a kápolnában hordókészítő műhelyet alakítottak ki, ahol is a munkával járó füst belepte a falakat és megvédte a falfestményeket az enyészettől, amelyekre csak az 1997-es felújítás során bukkantak rá. A föld alatti komplexumban találhatók még katakombák is, amik temetkezési helyül szolgáltak. Sajnos lent nem lehetett fényképezni, így mindenkinek azt javaslom, hogy győződjön meg minderről a saját szemével. 

Ezt követően a Châteu Gaillard felé vettük az irányt. A tulajdonos hölgy Catherine Papon Nouvel fogadott bennünket és határtalan lelkesedésével mesélt nekünk a több, mint 300 éves múltra visszatekintő családi vállalkozásukról. Csak Saint Emilion Grand cru-t készítenek (a cru-kre később kitérek) 20 hektáros termőterületükről, 2008 óta Bio minősítéssel. A Château Gaillard Grand cru 30%-ban Cabernet Franc, 70%-ban Merlot, ebből a 2015-ös évjáratot kóstoltuk, ami palackozás előtt egy évet érlelődött francia tölgyfahordóban. A bio gazdálkodás, mint megtudtuk, nem azt jelenti, hogy a szőlőt egyáltalán nem kezelik szerekkel. Saint Emilion környékén is komoly gondokat okoz a lisztharmat, ami szereti a meleget és a párás időt. A borászatnál az úgynevezett "bordeaux-i keveréket", mint kontaktanyagot használják, ami vízből, réz-szulfátból és mészből áll és ezzel permetezik be a szőlőt. A módszer természetes védelmet biztosít a lisztharmat ellen, ám egy kiadós esőzés után a permetezést meg kell ismételni, ami nagyobb munkaigénnyel jár, mint a vegyszeres védelem esetében. A biogazdálkodás szabályai a gyomirtók és rothadás elleni szerek alkalmazása is tiltják és csak spontán erjesztést lehet alkalmazni, egyedül a kén használata megengedett.

Egy másik bor készítésével is foglalkoznak, Château Petit Gravet Aîné név alatt, ami szintén Saint Emilion Grand cru, 10%-ban merlot és 90%-ban cabernet franc. 1999-ben került a család tulajdonába egy kisebb, 2 hektáros terület, ahol ennek a bornak az előállításához szükséges szőlők teremnek. Catherine-től megtudtuk, hogy a bordeaux-i château-k komoly gondokkal küzdenek a továbbörökítés tekintetében, még a nagy múltú borászcsaládok, mint az övé is, mert a fiatalabb generáció egyre gyakrabban dönt úgy, hogy megszakítja a hagyományt és nem viszi tovább a borászatokat. A térségben szép számmal jelentek meg a külföldi (főként kínai) befektetők, amit szomorúan nyugtáztunk.

Csütörtökön este került éppen megrendezésre a Terre de Vins francia borszaklap havi rendszerességű kóstoló estje, amin mi is részt vettünk. De mielőtt erről mesélnék, vegyünk át néhány francia boros kifejezést, a Franciaországban használatos minőségi rendszert és a bordaux-i borvidékkel kapcsolatos pár fontos információt dióhéjban. Az első és legfontosabb a szavunk château, ami magát a borászatot jelenti. Minőség tekintetében a legmagasabb besorolás az AOC (Appellations d'Origine Contrôlée vagyis eredetvédett), ez esetben a bor garantáltan arról a helyről származik, amit a címkén feltüntettek, ezen belül a legjobb terület megnevezése a Grand cru, a második legjobbé a Premier cru. A cru jelölhet château-t, vagy château-k összességét, ahol a különböző területeken egységes, magas minőségű termelés folyik. A Cru bourgeois az AOC rendszerbe nem bekerült, ám kimagasló minőségű borokat készítő borászatok összességét jelenti. A legelterjedtebb klasszifikációs rendszert 1885-ben vezették be III. Napóleon ideje alatt és a mai napig a kiváló minőség zálogául szolgál. A bordeaux-i borvidék Franciaország legnagyobb borvidéke a maga 120 000 hektáros területével. A földrajzi tényezők és a termelt borok stílusa meghatározza a bordeaux-i borok hat családját: Bordeaux & Bordeaux supérieur, Médoc, Blaye & Bourg, Libournais, Entre-deux-mers, Graves & Sauternais. Hogy tovább bonyolítsák a dolgot, Médoc-on belül is további földrajzi bontást alkalmaznak: Médoc, Haut-Médoc, Listrac-Médoc, Moulis en Médoc, Margaux, Saint Julien, Pauillac és Saint Estèphe. 

A Cru Bourgeois du Médoc kóstolón 50 château 2016-os évjáratú borait ízlelhettük meg. A 2016-os évjárat kiemelkedőnek mondható, mert az ideális időjárási körülményeknek köszönhetően a borok gyönyörűen visszatükrözik a termőterületek jellegét. A borászatok korábbi évjáratokat is kínáltak, így több szempontból is végezhettünk összehasonlításokat. A kóstoló helyszíne la Faïencerie volt, aminek a története 1835-ig nyúlik vissza, fűszergyártó üzem, majd hordóraktár, végül ipari mosoda volt, az Ipari Forradalom egyik szimbolikus épülete. Nekem nagyon bejött, főleg, ahogy az indusztriális stílus keveredett az exkluzívval, a hatalmas ipari csarnokban ugyanis kristálycsillárok biztosították a világítást. A kóstolt borok fantasztikusak voltak, hármat emelnék ki, kettőt Saint Estèphe-ből : Château Laffitte Carcasset (amit a Csengetett, Mylord?-ban is előszeretettel fogyasztottak) és az általunk "fürdők útjának" keresztelt Châteu Tour de Termes és egyet Margaux-ból: Château d'Arsac. A kóstoló lebonyolítás abszolút profi volt, kaptunk például kóstoló füzetet és ceruzát a jegyzeteléshez, minden asztalnál voltak kis baguette falatkák borkorcsolya gyanánt, díjmentes volt a pohár bérlés és a ruhatár és kifelé menet még egy kis ajándékcsomaggal is kedveskedtek nekünk benne a Terre du Vins legutolsó számával, mindezt 15€-ért. Fantasztikus élmény volt!